A Temesvári Állami Német Színház kettős évforduló méltó megünneplésére készül: 255 évvel ezelőtt tartották az első német nyelvű színházi előadást a Bega parti városban és 55 évvel ezelőtt alakult meg a német színház. November 22–30. között egész sor színházi rendezvény jelzi a kiemelkedő kulturális eseményt: híres hazai, ausztriai és németországi színházak mutatkoznak be estéről estére. Az évfordulós hét november
Szórványtengely-műhely Déván • Délkörök és szórványszigetek címmel szervez Szórványtengely-műhelyt november 22-én Déván a Világhírnév (www.vilaghirnev.net) transzszilván honlap és a Hunyad megyei RMDSZ. A mintegy háromórás rendezvény célja – mint minden eddig szervezett műhelyé – a szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése és gyökereztetése. (Kolumbusz, sőt Magellán is Nagyváradtól kezdődően számolta a délköröket. Nem Greenwich, hanem a Vitéz János-féle Váradi Táblák mentén
Zombori megemlékezés a jubileumról • A szerb tanítóképzés 230. évfordulójáról és a vajdasági felsőoktatás beindításáról emlékeztek meg a múlt hét végén Zomborban. Magas rangú vendégek jelenlétében dr. Bojan Pajtić , a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke ünnepélyesen megnyitotta a dr. Zoran Đinđić nevét viselő egyetemista kollégiumot. Mint elmondta, 3 millió eurós beruházásról van szó. – Beruházás ez a jövőbe, és
Vajon miért nem tapsoltuk meg a Kanizsai Amatőrszínház ötvenéves jubileumán a Teátrumsirató verset? • Nemrégiben kerek évfordulót ünnepeltünk Magyarkanizsán: fél évszázaddal ezelőtt álmodta meg és keltette életre húsz lelkes kanizsai fiatal azt a színházat, amely tevékeny amatőröket és neves hivatásos színművészeket adott szűkebb és tágabb környezetünknek. Ám nemcsak ők dobbantottak nagyot innen, hanem azok a képzőművészek is, akiknek kiállításait
Eredményes volt a párt elmúlt másfél éves munkája • A Vajdasági Magyar Szövetség szombaton a temerini moziteremben tartotta meg 12. közgyűlését, amelynek résztvevői eredményesnek ítélték meg a párt elmúlt másfél éves munkáját. A választásokon való jó szereplés mellett Pásztor István elnöki beszámolójában fontosnak tartotta még kihangsúlyozni, hogy a Tartományi Nagyberuházási Alapon keresztül több mint százmillió euró értékű beruházást sikerült biztosítani
Közgyűlést tartott a Vajdasági Magyar Szövetség • Az utóbbi idők sikereit összegezte és új irányvonalat jelölt ki a Vajdasági Magyar Szövetség szombaton megtartott 12. közgyűlése. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyitotta meg a pártfórumot, amelynek munkájában 280-an vettek részt. Az elnök beszédében elmondta, hogy ez a nap piros betűs ünnep a párt naptárában, és hogy Temerint nem véletlenül választották
Interjú Guszton Andrással, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnökével a nemzeti tanácsok megválasztását, hatáskörét és pénzelését szabályzó szerbiai törvény tervezetéről • Úgy tűnik, hogy nincs jelentős nézetkülönbség a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek között a nemzeti tanácsokról szóló törvény tervezete vonatkozásában. Tényleg így van, a VMDP-ben is elégedettek?
– Ennek a törvénynek többféle megközelítése lehet. Mindenképpen dicséretre méltó, ha ez
Részben új oldaláról is bemutatkozott Penovác Endre vajdasági magyar festőművész a budapesti Nádor Galériában csütörtökön este megnyílt kiállításán. Képi világának már ismert, jellegzetes elemei mellett a tőle szokatlan színvilágot tükröző új ciklusának néhány darabját, és diptichonjainak érdekes, akár alkotói kísérletnek is tekinthető darabjait láthatja a közönség a november 25-ig nyitva tartó tárlaton. A Határtalan otthon címet viselő kiállítást a
50 éves az Életjel, könyvkiadása 40 éves, az első nagy Életjel-könyv pedig 35 éve jelent meg • 1956-ban megjelent egy folyóirat, a Visszhang, amit betiltottak. Azután Ferenczi Ibolya színésznőnél jött össze az értelmiség, festők, írók. Ezekből az összejövetelekből alakult ki az Életjel mozgalom – 1958. november 28-án indult el ez a szellemi műhely –, amely nevét Urbán János azonos
Az MNT pénteki zentai ülésén elfogadhatónak ítélte a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvénytervezetet és módosításokkal egészítette ki • Az MNT javasolja, hogy törvényben világosan meg legyen fogalmazva a nemzeti tanácsoknak az a joga, hogy minden olyan kérdésben, mely közvetlenül érinti az adott nemzeti kisebbséget, annak identitását, helyzetét és jogait, állást foglalhasson, illetve kezdeményezéseket és intézkedéseket foganatosíthasson. Az MNT pénteken délután
Erről született döntés testület zentai ülésén • A Magyar Nemzeti Tanács pénteki zentai ülésén támogatta a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló szerbiai törvény tervezetét, amely a tanácstagok szerint eleget tesz azon követeléseknek, amelyeket a vajdasági magyarok fogalmaztak meg az elmúlt évek során. Ezen fontos követelések egyike a tanács tagjainak a közvetlen, nemzeti választói névjegyzék alapján történő demokratikus megválasztása, pontosabban ennek
Kispéter Hajnalka Pécsről érkezett másfél éve, jelenleg Eszéken él. Dolgozott már fordítóként, a horvát televízió munkatársaként is, most pedig a pélmonostori magyar könyvtár könyvtárosi posztját tölti be. Érvényesülni sehol sem egyszerű. Még azok számára sem, akik nem változtatnak lakóhelyet, hanem a jól megszokott környezetben próbálják feltalálni magukat. A munkavállalás pedig talán az egyik legnagyobb probléma, amivel életünk során, főleg
A szlovéniai magyarság hetilapja, a Népújság idén ünnepli megjelenésének 50. évfordulóját. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepi gálaműsorra, amelyre november 6-án, csütörtökön került sor, az Új Magyar Képes Újság főszerkesztőjét, Kriják Krisztinát és főszerkesztő-helyettesét, Micheli Tündét is meghívták. A Népújság 1958 januárjától jelenik meg önálló újságként, előtte két évig a Pomurski vesnik muravidéki szlovén hetilap mellékleteként jutott el az
A Szülőföld Alap támogatásával három kiadó – a szabadkai Életjel, a budapesti Magyar Napló és az eszéki HunCro – közösen jelentette meg Kontra Ferenc Drávaszögi keresztek című könyvét. A Drávaszögi keresztek lapjain még szinte meg sem száradt a nyomdafesték. Kontra Ferenc drávaszögi származású, Vajdaságban élő író húsz évvel ezelőtt íródott első regényéről van szó, amelynek most egy átdolgozott kiadása
A dárdai magyar kultúregyesület a hét végén, szombaton tartotta meg hagyományőrző rendezvényét, ahol a baranyai kultúregyesületek mellett magyarországi vendégegyüttesek is felléptek. Szombat este a dárdai kultúrotthon adott otthont a helybéli magyarság művelődési rendezvényének, ahol a hazai kultúregyesület ifjúsági népi táncegyüttese és asszonycsoportja mellett fellépett a pélmonostori kórus, a csányoszrói (Magyarország) nyugdíjas kör énekkara, az Alfalusi Vegyes Kar, a várdaróci