A tél meséje

Leírás: Fordította: Várady Szabolcs „Két ország. Szicília és Csehország. Két király, Leontés és Polixenés. Leontés, a szicíliai király magányos ember. Környezetét mintha egy speciális szemüvegen keresztül látná, torzan és hamisan: megvádolja feleségét, Hermionét, hogy az megcsalja őt – épp ifjúkori barátjával, Polixenésszel, és börtönbe veti az állapotos asszonyt. A rögeszmés királyt még Apollo jóslata sem tudja meggyőzni képzetei hamisságáról, és az őrjöngő Leontés újszülött kislányát is képes sorsára hagyatni a pusztaságban… Csak a szörnyű hír ébreszti rá végzetes tévedésére: felesége és kisfia belehaltak a bánatba és a szégyenbe. Polixenés, a cseh király tizenhat év múlva álruhában saját fiát lesi udvarlás közben, s mivel Florizel a pásztorlánynak hitt Perditába szerelmes, ki is tagadja gyermekét. Az idő kegyetlenül múlik, elszáll mindenki fölött, és mire a bűnöket megbánni és javítani lehetne, Leontés és Polixenés már a környezetüket sem érdeklő, keserű, makacs öregekké válnak… A Tél meséjében ott az »Idő«. De ki az tehát? Egy öregember? Vagy inkább asszony? De milyen? Egy fiatal? Egy jó negyvenes? Vagy egy idősebb? Vagy hárman vannak? Van az Időnek egyáltalán kora? A darab végén Leontés és már felnőtt lánya, Perdita egymásra ismernek, egy rejtélyes kőszobor megöregszik, felnő egy generáció, észrevétlenül repül el tizenhat év… A tél meséje akár velünk is történhet. Akár a mi mesénk, a mi életünk is lehetne. Mert ahogy Shakespeare alakjai a színpadon, úgy mi is megszületünk, felnövünk, és megöregszünk. Az elmúlt éveket nem hozhatja vissza semmi. Sem a színpadon, sem az életben.” http://www.gardonyiszinhaz.hu/hu/musor/eloadasok.html?eloadas_id=2617