Péntek, 2022.07.01.
VMMI

Regény

Sarki fény

  • Szerző: Bene Zoltán
  • Megjelenés éve: 2021
  • ISBN: 978-615-5886-31-7
  • Kiadó: Orpheusz Kiadó

Alternatív világmagyarázat

 

Bizonyára mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy ha egy adott élethelyzetben másképp alakulnak a dolgok, vajon milyen irányt vesz az élete. Tesszük ezt annak ellenére, hogy közben tisztában vagyunk azzal, már sohasem fogjuk megtudni, hogy az egyéni döntéseink és a társadalmi körülmények ötvözeteként formálódó sorsunk más viszonyok közepette jobban vagy rosszabbul alakul-e, merthogy ebben a számunkra megadatott egyetlen életben nincs viszonyítási alapunk. Az alternatív sors kérdése azonban nem csak egyéni vonatkozású lehet, hanem egy egész közösséget (nemzetet, népcsoportot, vallási felekezetet stb.) is érinthet. Nyilván izgalmas kihívás eltöprengeni afelett, hogy ha csak egyetlen esemény másképpen játszódik le, mint ahogy az ténylegesen megtörtént, vajon hogyan forog tovább a történelem kereke. Ha Leninéknek nem sikerül az októberi forradalom, megszületik-e később a keleti blokk? Ha Hitlerné nem szüli meg gyermekét, lejátszódik-e a második világháború, és mindaz a szörnyűség, amit manapság Holocaust néven ismerünk? A szarajevói merénylet nélkül létrejön-e bármikor is Jugoszlávia? Olyan kérdések ezek, amelyekre soha senki nem adhat pontos választ, éppen ezért rendkívül alkalmasak az írói képzelőerő megmozgatására. Nem mellékesen, egy lehetséges alternatív világ felvázolásával a szerző burkolt formában véleményt fogalmazhat meg a számunkra ismert valóságról. Ilyen jellegű mű Bene Zoltán Sarki fény című kisregénye is.

A kötet természetesen nem elődök nélküli. Philip Roth 2004-ben megjelent Összeesküvés Amerika ellen című világhírű művében az alternatív történet gyújtószikrája az 1940-es amerikai elnökválasztás, amelyet Franklin D. Roosevelt elveszít, mivel a nép az európai háborúba való beavatkozást ellenző Charles A. Lindbergh-et választja. A világhírű pilóta és a náci eszmék szimpatizánsa beiktatása után egyezséget köt a Führerrel, garantálva Amerika „semlegességét”, amit követően feszültségekkel teli politikai-társadalmi állapotok uralkodnak el az Egyesült Államokban. Bene Zoltán művében is egy történelmi mozzanat változtatja meg az események további menetét: a valósággal ellentétben Ferenc Ferdinánd, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse túléli az ellene szervezett támadást, így elmarad ugyan a Nagy Háború, ám Európa a (látszólagos) status quo fenntartásán ügyködő titkosszolgálatok irányítása alá kerül.

A szerb Marko Vidojković 2017-ben megjelent E baš vam hvala (Köszönjük szépen) című, a jelenben játszódó regényében Jugoszlávia sosem hullott szét, nem törtek ki a délszláv háborúk, az ország pedig a világ egyik vezető nagyhatalma. Ennek az idilli állapotnak a létrejöttéhez egy „balesetre” volt szükség: 1989. június harmadikán lezuhant a JSZSZK összes elnökségi tagját és minden köztársasági elnökét szállító repülőgép. A mű cselekményét egy kozmikus hiba indítja el, amelynek révén megnyílik a kapu egy párhuzamos univerzumba – a mi jelenlegi világunkba. A főhős, Mirko Šipka, a megmagyarázhatatlan fenomének kivizsgálásával foglalkozó igazgatóság munkatársa azt a feladatot kapja, hogy a különleges katonai osztag képviselőinek kíséretében menjen át ebbe a szomorú világba – ahol éppen ottani hasonmásának a temetése zajlik – és szítson forradalmat az ott hatalmaskodók ellen. Vidojković regénye a maga szarkasztikus módján társadalmi szinten komoly önvizsgálatra késztet. A regénybéli párhuzamos világ – a mi valóságunk – sivársága és kilátástalansága segít átlátni és megítélni a jelent, amelyben élünk. A kötetben ugyanis nem a képzelt Jugoszlávia értékein van a hangsúly, hanem az apátiába süllyedt párhuzamos világ(ok) hiányosságain: a Jugoszlávia helyén létrejött államok befejezetlenségén.

Társadalomkritikai téren bizonyos értelemben Bene Zoltán kisregénye rokonságot mutat szerb társával, ugyanis ahogyan az E baš vam hvala, úgy a Sarki fény is elsősorban a jelen visszásságaira hívja fel a figyelmet. A lényegi különbség a két mű között a két szerző alkotói habitusából ered, míg az íróként-újságíróként egyaránt folyamatosan provokáló Vidojković műve elsősorban egy szatirikus olvasmány, telesteli mindenféle szórakoztató őrültséggel, amelyek között csak egy a sorban a jugó Terminátorként viselkedő Tito-klón, addig Bene Zoltán sokkal inkább az esszéisztikus töprengésre és a melankolikus nosztalgiázásra fogékony, elemző alkat, és ez a hajlama minden művéből, így a most boncolgatott kötetéből is kiérződik. Bene részletekbe menően megálmodta a regényben felvázolt alternatív világot, amely sajátosságainak a feltárását a cselekménybe szőtte. Amellett, hogy mindkét műben egyben marad a valóságban szétesett államalakulat, van még egy érdekes – ok-okozati – kapcsolódási pont a két regény között: míg az elsőben Jugoszlávia nem hullott darabjaira a kilencvenes évek háborúiban, addig a másik irányából nézve erre még csak sor sem kerülhetett (volna), annál az egyszerű oknál fogva, hogy a Jugoszlávia létrejöttéhez szükséges első világháború sem játszódott le. Ennek tükrében – nem a pontos múltértelmezés, hanem sokkal inkább a helyes jövőkép kialakítása érdekében – érdemes elgondolkodni azon, hogy egyes társadalom-politikai események mekkora mértékben képesek befolyásolni a történelem menetét, és általa milliók sorsát.

A Sarki fény főhőse, Szelevényi, a Közép-Európai Monarchia Magyar Államegységének a tisztviselőjeként dolgozott, amíg három éve nem helyezték át a Sarkkör közeli Ferenc József-földre, egészen pontosan annak legészakabbra fekvő darabjára, a Rudolf-szigeti Zichy-telepre, ahol összesen kétszázhuszonnégy lélek tartózkodik, közülük hat magyar egyén. A regény lapjain részletes leírásokat kapunk arról, kik és milyen körülmények között élnek a telepen. A férfit az adminisztráció részeként tartják nyilván, fizetést kap, ami futja kiadásait, ám semmilyen tényleges feladata nincs. Ebből kifolyólag az értelmes cselekvés hiányzik a legjobban az életéből. Mindazonáltal bármennyire mostoha vidékről is legyen szó, egyre inkább ez a territórium határozza meg a Monarchia gazdaságát. „Egészen pontosan a mérhetetlen mennyiségű kőolaj a jeges föld és a borzongató víztömeg alatt. A Monarchia súlya az itt lapuló ásványi kincseknek köszönhetően nőttön-nő. Tegnapelőtt olvastam a videóhírmondón, hogy uralkodónk, III. Mátyás a napokban az Oszmán Birodalommal írt alá gazdasági és politikai megállapodást, ami által a két birodalom gyakorlatilag fölosztotta a Balkánt.” Konkrét tevékenység híján Szelevényi édesapja hátrahagyott iratait tanulmányozza, és titkos feljegyzéseket készít, amelyekben hol közvetlen, hol közvetett módon a társadalmi-politikai állapotokról is beszámol – az első személyben elmondott kisregény lényegében a főhős naplójaként is olvasható.

A titokzatos édesapának köze lehet Szelevényi száműzetéséhez erre az Isten háta mögötti telepre. Az apa közvetlenül a kihelyezése előtt, három évvel korábban balesetben halt meg, ám Szelevényinek meggyőződése, hogy úgy tették el láb alól. Az apa meglátása szerint ugyanis, amikor Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914-ben meglőtték Szarajevóban, a háború karnyújtásnyi közelségbe került, s kidolgoz egy elméletet arról, hogyan alakul Európa és a világ sorsa, ha Gavrilo Princip netán sikerrel jár, s gyakorlatilag megvalósul a számunkra ismert történelem, míg a regénybéliben Lengyelországgal kiegészülve az Osztrák-Magyar Monarchia örökébe lép a Közép-Európai Monarchia, és nincsenek világháborúk. Szelevényi azon mereng, mi volt apja bűne: a tézisei, miszerint a meglévő világrendet titkosszolgálatok alakították ki és irányítják, miközben árnyékemberek hátráltatják a technikai fejlődést és sorvasztották el az ember teremtő képzeletét; vagy egy ügynöklista, amit az apja állított össze, s amely most nála van. Apja tétele miatt Szelevényi számára egyre bizonytalanabbá válik a valóság. Álmokba, képzelgésekbe menekül, ábrándjaiban egykori barátnői elevenednek fel, mialatt a valóságban egyre közelebb kerülnek egymással Julival, a telepen tartózkodó bárpultos hölggyel.

Bene Zoltán tényadatokkal, feltételezésekkel és logikai következtetések levonásával operálva, nem utolsósorban az összeesküvés-elméletekre fogékonyak érvelési technikáját is ügyesen felhasználva írói eszköztárában, egy izgalmas és érdekfeszítő történetet hoz létre, amelynek olvasása közben már nem igazán érdekel bennünket, hogy egy bizonyos esemény hogyan történt meg a mi valóságunkban, hanem a regény által létrehozott és kizárólag az önmaga által fölállított szabályoknak megfelelő képzelt világra összpontosítunk. Mivel a mű alapsztorija voltaképpen egy krimitörténet, annak beható taglalásától jellegénél fogva eltekintek, számomra egyébként is az olvasmány legfőbb erénye a regénybéli univerzum politikai (az oszmán Birodalomba ékelt zsidó államot – Izraelt – 1970-ben hozták létre három évtizedes tárgyalásokat követően, azóta nemzetközi protektorátus alatt áll), kulturális (Ady Endrét és József Attilát nem kanonizálták) és társadalmi (a kommunista eszme néhány hónapnál tovább sosem jutott hatalomra sehol, ezért nehezen megítélhető) hátterének az ábrázolása, az a „szépen fölépített alternatív világmagyarázat”, ami jellemzi Bene Zoltán kisregényét.

A kémtörténet-típusú bonyodalomnál nem kevésbé érdekfeszítők Szelevényi elmélkedései a világról, a miniesszékként is működő eszmefuttatások, amelyeket Bene Zoltán beépít a műbe, ezzel a cseles eljárással rafinált módon mondva véleményt korunkról, merthogy az alternatív történelmi időkről értekező hőse által a szerző mindvégig a mi valóságunkról (is) beszél, olyannyira, hogy az áthallás szinte kitapintható. Az alábbi idézet kiválóan példázza, milyen remek lehetőséget nyújt az ukrónia alternatív jelenébe „száműzött” cselekmény a szerzőnek a véleménynyilvánításra: „Mióta a múlt század közepén csaknem az egész világon egyeduralomra jutott az úgynevezett alkotmányos polgári demokrácia, az államok és a kisebb területi egységek vezetői szüntelen és nagy erőkkel harcolnak az önálló gondolat ellen. A videóhírmondó, a játékfilmek, a nyomtatott és az elektronikus sajtó mind az uniformizálás eszköze, noha mindegyik ennek éppen az ellenkezőjét, az egyéniség primátusát, a kreativitás szentségét, a szabad gondolatokat hirdeti. Ez azonban olcsó hipokratizmus csupán.”

A kultúrakoncepción tűnődő hős bármennyire is szeretne változtatni az adott állapotokon, tisztában van azzal, hogy a cél a polgárok önfeledt szórakoztatása, ami „leginkább a nagy, szabadtéri, eszem-iszommal egybekötött eseményeken valósulhat meg”. Az emberek „kikapcsolódásképpen teljes mértékben kiürítik az elméjüket”, s így „a helyére, a satnyuló agytekervények közé beültethető valamelyik divatos és semmitmondó elképzelés”. Intellektuális kalandozása során a hős az alábbi következtetésre jut: „Napjaink uralkodó eszméinek a vezérfonala a közvetlen célszerűség. Maguk az uralkodó eszmék pedig, valljuk be, fölöttébb pitiáner ideák. Mikor a múlt nyáron lelkészekkel próbáltam ezekről a problémákról beszélgetni, csúfos kudarcot vallottam. (…) A vallásról és a művészetről értekeztem, mint két olyan területéről az életnek, amelyek mind formálisabbá válnak, egyre automatizálódnak, napról napra veszítik el a lényegüket. Megkíséreltem rámutatni, mennyire földhöz ragadottá vált a társadalmunk, mennyire eltávolodtunk az istenitől, s mindentől, ami nemes. – Attól tartok, nem is értették, miről hablatyolok.” Én meg úgy vélem, értem, és megkockáztatom, hogy itt már nem (csak) a kreált világról mond tűpontosságú véleményt hőse által a szerző.

Mint a legtöbb Bene-mű (Áramszünet; Isten, ítélet; Mandola története) a Sarki fény is plasztikus képet fest a megjelenített világról, bölcseleti, lélektani és etikai kérdéseket feszegetve közben, amelyeknek, a témából kifolyólag, ezúttal még jelentősebb súlya van. Nem véletlen veti fel a fülszövegben Bánki Éva, a kötet szerkesztője a történelmi szükségszerűség irányából nézve a megdöbbentő kérdést: „Változtatna-e bármit egy másik világrend a személyes kiszolgáltatottságunkon és elidegenedettségünkön?” És valóban: kiszolgáltatottság és elidegenedettség, e két fogalom határozza meg mind Szelevényi világát, mind az édesapja által vizionált világot. Bene Zoltán sűrű szövetű, felesleges mellébeszélésektől és leírásoktól mentes fantasztikus elbeszélésében a „sarki fény villódzó, dermesztően rideg világa” sajátos kafkai univerzum: a kastély labirintusa és a törvényszék átláthatatlan rendszere egyszerre.

 

Sándor Zoltán (2022. június)