Utcai Zenészek Fesztiválja Újvidéken
2011. szeptember 09., 10:02
A világ minden tájáról több mint 100 művész érkezett Újvidékre, az Utcai Zenészek 11. Fesztiváljára. A rendezvény szeptember 10-ig tart.
A fesztiválon egyaránt szerepelnek hazai és külföldi művészek. Zenészek, táncosok, színészek, pantomimesek, zsonglőrök és akrobaták érkeznek többek között Szlovéniából, Horvátországból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Nagy Britanniából és Izraelből is.
Öt helyszínen, a Duna, a Zmaj és a Laza Telečki utcában, a Szabadság Téren és a katolikus portán szórakoztatják a közönséget. A fesztivál 3 napja alatt az érdeklődők több mint 30 koncertet és performance-ot láthatnak, hallhatnak a város utcáin.
A fesztivál szeptember 8-án, csütörtökön este 8 órakor a franciaországi Malabar utcai színház felvonulásával kezdődött. A Péterváradi hídtól a városközpontig vonuló társulat látványos nyitóprodukcióját nagy érdeklődés kísérte. A művészek a Szabadság téren 21 órakor látványos, hang-, képi és pirotechnikai elemekkel gazdagított show-val kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Az idei rendezvényen először a látogatók is kipróbálhatják, megmutathatják művészi tehetségüket. A vállalkozó kedvűek a Duna utcában felállított szabadtéri színpadon pénteken és szombaton 17 órától jelentkezhetnek.
Az Utcai Zenészek Fesztiválját 2001-ben szervezték meg először, azóta mintegy 1500 művész lépett fel és összesen fél millió látogatója volt a rendezvénynek.
M. A.