Vissza
Újra megtörtént a csoda
2012. május 10., 12:26
Kishegyesen tartották meg a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszók XVII. Találkozóját. 310 kisgyermek, 70 pedagógus és még mintegy 50, főként a szakmát képviselő vendég volt részese a Művelődési Házban megtartott találkozónak. 
Újra megtörtént a csoda
Dr. Szőke Anna, a rendezvény házigazdája, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke köszöntő beszédében kiemelte: „A rendezvény legnagyobb üzenete és célja a magyar nyelvnek, mint nemzeti kincsünknek az erősítése, amely mind nagyobb veszélynek van kitéve. Kifejezésre juttatni folklórkincsünket, anyanyelvünk igazi értékét, néphagyományunk gyermekdalainak és népmeséinknek az ízes, zamatos szókincsének elsajátítása, továbbadása gyermekeinknek. Az itt lévő gyermekek letéteményesei a magyar oktatás megmaradásának. Az alapozás itt kezdődik. Az igazi hagyományápolás sohasem a múlt élethű visszaállítására törekszik, hanem, hogy elibe álljon a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység és a dolgok természetes halála hoz elénk.”

A találkozót Csóré Róbert polgármester nyitotta meg, kifejezvén örömét, hogy a rendezvény végleg visszaköltözött kiinduló helyére.

Az első előadás a jászszentlászlói óvónők vendégjátéka volt Ilók és Mihók története címmel, majd következtek a gyermekelőadások:
 
Csiga-buga, gyere ki! Vajdasági népi gyermekjátékok Bodor Anikó gyűjtéséből. Napraforgó óvoda, Horgos (Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, Magyarkanizsa). Felkészítő óvónő: Juhász Szécsi Viktória, kísér a szabadkai Juhász zenekar.

Seoski običaji (Falusi szokások bemutatása). Radost Iskoláskor Előtti Intézmény, Szenttamás.

Sándor, József és Benedek, zsákban hozzák a meleget. Előadták a szilágyi óvodások. Felkészítő óvónő: Dampfinger Irén.

Donászy Magda: Tavaszi ünnepek (dramatizáció). Hófehérke Óvoda, Muzslya (Nagybecskerek). Felkészítő óvónők: Lakatus Horvát Beáta és Zvekić Andrea.

Móra Ferenc: A nagyhatalmú sündisznócska. Mesedramatizáció. Hófehérke Iskoláskor Előtti Intézmény, Zenta. Felkészítő: Birdzo Azra óvónő. Közreműködött: Kopasz Ildikó és Kopasz Mária óvónők.

Szántsunk földet, vessünk búzát... Népi gyermekjáték. Szivárvány épület Mókuskák csoportja, Öröm Óvoda, Csóka. Felkészítő óvónők: Cs. Berák Benitta és Jakus Anita.

Lakodalom lesz minálunk. Férjhez megy a Bori lányunk... Népi gyermekjátékok. Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Intézmény, Ada. Felkészítő óvónők: Horvát Éva és Sóti Éva.

Véka búza, véka rozs. Magyar népmese-feldolgozás. Futrinka óvoda, Oromhegyes (Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, Magyarkanizsa) Felkészítő óvónők: Szeles Viktória és Pilisi Zsuzsanna.

Kalocsai Sándor és Szilágyi Ferenc: Libafarsang. Mesejáték. Dunavirág óvoda, Újvidék. Felkészítő óvónők: Petrović Eszter és Falb Melinda. Közreműködik: Lukács Fodor Valéria óvónő.

Molnár Andrea: Virágverseny. Dramatizáció. Valjko Vlahović Iskoláskor Előtti Intézmény, Temerin. Felkészítő: B. Varga Lénárt Kornélia óvónő.

Lepkecsalogató. Zenés, verses, táncos összeállítás. Labud Pejović Gyermekkert, Óbecse. Felkészítő óvónők: Mihalecz Éva és Beretka Teodóra.

Mit játsszunk lányok? Népi gyermekjátékok. Bácsfeketehegyi óvoda (Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény, Kishegyes). Felkészítő óvónők: Sotity Tóth Tilda és Molnár Gabriella.

A rátóti csikótojás. Népmesedramatizáció. Hófehérke Iskoláskor Előtti Intézmény, Zenta. Felnőtt előadók száma 6 fő (a Dárika Bábcsoport tagjai) és 15 gyermek. Közreműködött: Kopasz Mária óvónő.

A félig nyúzott bakkecske. Mesedramatizáció. Pán Péter óvoda, Kishegyes. Felkészítő: Tumbász L. Kornélia óvónő.

A részvevők tudásuk bemutatásán kívül megtekinthették a magyarkanizsai bábcsoport játékát, a régi játékokból és meséskönyvekből készített kiállítást, a Kátai-tanyát és részt vehettek a játszóház munkájában a színház előtti téren. A gyermekelőadásokat, már hagyományosan, nem rangsorolták és nem díjazták, de egy háromtagú zsűri értékelte a teljesítményeket: Fauszt Etelka Brunszvik Teréz-díjas óvónő (Gödöllő), Sóti Éva (Ada), és Híres Laura (Zenta).

Fotó: Papp Imre, Magyar Szó