Vissza
Egy mozgalmas gyermekszínjátszó találkozó
2012. június 19., 10:34
Intézetünk és a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság közös szervezésében zajlott le a hétvégén az V. Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Találkozó, melynek megnyitóján Csóré Róbert polgármester köszöntötte a résztvevőket, Szalajevics Viktor és Vanda nemzetközi mezőnyben is első díjas versenytáncosok pedig elkápráztatták őket. A rendezvény idén igazi kis szakmai műhellyé nőtte ki magát, hiszen a tizennyolc település kétszáztíz általános iskolás korú fellépője mellett ott zsongott két napig a szakma számos kiválósága.
Egy mozgalmas gyermekszínjátszó találkozó
Húsz rendező tanár, akik előadásaikat elhozták; három neves szakértő, akik a látottakról elemzést adtak: Ábrahám Irén színművész Újvidékről, Mess Attila színművész Szabadkáról és Hajós Zsuzsa színész-drámatanár Budapestről; valamint a gyermekszínjátszó tréningeket vezető hat színész és két színházpedagógiai szakember: Krizsán Szilvia, Ferenc Judit, Csernik Árpád, Pesitz Mónika, Molnár Róbert, Vörös Imelda, Mácsai Mónika és Hajvert Ákos. Ugyancsak kivették részüket a rendezvényből a helyi egyesületek tagjai, akik erre a két napra az aranyhalacska szerepében parádéztak, és mindenki kívánságát teljesítették: a Feketics Művelődési Egyesület munkatársai, valamint hang-és fénytechnikusa: Szarka László fiával, Áronnal, az egyesület Soma amatőr színjátszó csoportjának oszlopos tagja: Tóth H. Vera, az egykor volt Pom-pom drámaszakkör hét tagja (Szarka Ákos, Szombati Dorottya, Tamás Krisztina, Lódi Csilla, Kovács József, Farkas Beatrix, Szalajevics Viktor), a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének titkára: Farkas Hajnalka, és a Drámapedagógiai Társaság programfelelőse, Raffai Ágnes színművész.

A jóízű összefogással létrejött nagy csapat egyként lélegzett két napig, és lélegzetvisszafojtva kísérte figyelemmel a színpadra lépő kis színjátszók alakításait.

Színpadra az alábbi csoportok léptek a V. Találkozón:
 
– Tini-Actors, Kúla. Litvai Nelli Jancsi és Júlia, avagy a Világszép nádszálkisasszony című mesejátékukat adták elő Pásztor József rendezésében, jóízű humorral.

– Micimackó, Magyarkanizsa. A kőleves című népmesefeldogozással érkeztek, Mácsai Mónika vezetésével. Játékuk ötletes, vidám és fegyelmezett volt, a dramatizálás magas színvonalú.

– Sziporkák, Kispiac. A Kék meg a Sárga című élethű játékukkal, melyet Lázár Ervin meséje alapján Csőke Melinda rendezett.

– Tamásfalvi Anyanyelvápoló Csoport. Szarka Edit rendezésében magas színvonalon és rendkívüli humorral mutatták be Arany János A kiskakas gyémánt félkrajcárja című meséjét.

– TörpsztárMozi, Ludas. Takarics Róbert darabját adták elő nagy lelkesedéssel, melynek címe: Megyünk Katáért Zöldországba a Zöld Tengerre. Berta Roland rendezte.

– Barapart, Ada. Idővarázs című kamaszos, életszagú játékukat Devecseri László szövege nyomán Raffai Klára készítette.

– Kuckó, Zenta. Kemény Henrik Vitéz László Aranyországban című mesejátékát mutatták be Pejin Teréz és Tót Melinda rendezésében, a kezdők félénkségével.

– Magyarittabéi Anyanyelvápoló Csoport. Lázár Ervin Dömdödöm című mesejátékát adták elő nagy hittel Petes Erzsébet rendezésében.

– Pöttömszínpad, Horgos. Volt egyszer egy ember… címmel hoztak pörgő, tempós, élvezettel játszott pódiumjátékot Kiss-Iván Anna szerkesztésében és rendezésében.

– A Petőfi Sándor Általános Iskola elsősei, Újvidék. Szatmári Melitta vezetésével Megyesiné Agárdi Zsuzsanna Semmire semmi gondom című mesejátékát hozták finom humorral, ízléses megformálással.

– Amondók, Kispiac. A világ leglustább királyfija című előadásukkal érkeztek, melyet Dobos Edit mesejátéka nyomán rendezett Móra Klára. A kezdő csapat kicsit visszafogott volt, de fantáziájuk így is megmutatkozott.

– Négyasok, Csantavér. Az ügyetlen farkas című nagy örömöt sugárzó játékukkal léptek fel, melyet Nikolić Anton írt és rendezett.

– Újvidéki csoport. A rátóti csikótojás című mesejátékukat Várhidi Attila alkalmazta színpadra, és Beck Izabella rendezte Tót Laura segítségével. A gyönyörű jelmezekben és természetességgel előadott játékban a gyerekek teljes magabiztossággal léteztek.

– Gézengúzok, Oromhegyes. Lázár Ervin Vacskamati virágja című őszinte mesejátékukkal, melyet Balázs Katalin és Bálint Klára rendezett.

– Neve-nincs, mert Mindig-más, Bácsfeketehegy. Meteor születik című ötletes műsorparódiájukat Pál Ilona rendezte.

– Táltos Színjátszócsoport, Gunaras. A Vörös Emese keze alatt készült Villanásnyi szösszenetek-szösszenetnyi villanások című jelenetfüzérrel léptek fel, önmagukról bátran vallva.

– Csipet csapat, Nagybecskerek, Muzslya. Arany János Fülemile című komédiájával, melyet Lukács Gabriella rendezett a tőle megszokott jó színházpedagógiai érzékkel.

– A Móra István Művelődési Egyesület Szélforgó csoportja Keviből. Tűnődéseim című élethű játékukat Perpauer Attila írta és rendezte.

– A Németh László Magyar Művelődési Egyesület gyermekcsoportja Nemesmiliticsről. Litvai Karolina rendezésében két jelenetet mutattak be fergeteges humorral: Móricz Zsigmond Túrós felügyelőjét és Nóti Károly A cég arája című bohózatát.

– Tiszta szívvel-lélekkel, Nagybecskerek, Muzslya. Arany János Pázmán lovag című egyfelvonásos komédiáját Lukács Gabriella rendezésében hozták el. Az előadásban szerencsésen összetalálkozott a szöveg, a csoport közlési szándéka, és a rendező munkája.
 
A szakmai bizottság az előadások kapcsán hosszas értékelést tartott mindkét nap végén. Az előadások pozitívumait hangsúlyozva igyekeztek bátorítani a rendezőket. Számos hasznos javaslattal éltek a gyengébb megoldásokat illetően, és részletesen kitértek azokra a problémákra, amelyek több előadásban is előfordultak. Ilyen volt többek között a narrátor „használata”, a térszervezés megoldásai, a díszletek és a kellékek használata, a játszók ötleteinek beépítése az előadásokba. A csoportvezetők végül egy-egy szakkönyvet kaptak ajándékba.

Azt is leszögeztük, további, illetve a következő darab elkészítésekor szakmai segítségért a Vajdasági Magyar Művelődési Intézethez fordulhatnak.
 
Hajvert Lódi Andrea

Képünkön a tamásfalviak legendás Kiskakasa és Török császára. Fotó: Gondi Martina.