A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Öröknaptár. Prózák
Szerző(k): Vigh Rudolf
Műfaj: Novella, elbeszélés
Megjelenési adatok: Újvidék, 2013, Forum
Öröknaptár. Prózák
Visszaverődés címmel 2001-ben jelent meg Vigh Rudolf előző, válogatott novelláskötete, amelynek mintegy folytatásaként olvasandó e kötet, az Öröknaptár. Vegyes prózai írásokat tartalmaz, de e vegyesség csupán látszólagos, hiszen valójában mindegyik a szerző magányáról, a közösségen kívüliség élményéről szól. Egyfajta Robinsonként ragadt egy lakatlan szigeten, szövegeinek mélabús terében. Nem mozdul otthonából, bölcsőhelyéről, mégis ennek elvesztése fölött borong, édes mostohaként éli meg szülőföldjét. Fókuszpontban az ember áll, a „kisember”, aki az idő forgatagában az évszámok váltakozását ugyan érzékeli, ám a nyomasztó hangulat nem változik a naptár lapjainak pergésével, hanem örök marad.
Eddig - a fenn említett novellásköteteken kívül - két prózakötete jelent meg, az Útra kel a másik ember (1982) és a Menet közben című (1985).