A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
20 éve távozott közülünk
2017. március 19., 19:04
Emlékképek Galič Istvánról

Van egy udvar, egy bejárat, egy keskeny, félig fedett, bejárat előtti tér szerszámokkal, régi tárgyakkal, tulipános ládával, a bejárati falon kender feldolgozásánál használt tárgyak, gerebenek, licsék, bordák, egyéb szövőszéki, fonalkészítési kellékek – álmaimban visszatérő emlékkép, a rég nem látogatott műterem, udvar. – Nincs szomorúbb dolog egy elhagyott műteremnél – írtuk úgy 6–7 évvel ezelőtt Tomaž unokaöccse kiállítása kapcsán: a kiszáradt ecsetek, fúró-faragó szerszámok látványa a képeken is a magányban senyvedő elhagyatottság jelképeként tűntek fel. A hiány azonban két évtizede, halálod óta folytonos. Kiállítás-megnyitókon különösképpen: az egyre ritkuló baráti-ismerősi gárdával, az egyre fogyatkozó populációval arányosan zajlik egy-egy ilyen esemény. Hányszor lassítok ma is a volt Mehanika, majd Gidos – ma rendőrállomás – közelében hazafelé tartva a lefestett ablakszemek mögött kicsillanó fény reményében, s aztán a fékről a gázpedálra vált át a láb, csalódottan. A lefekvés előtti „kupicát” hazaérve fogyasztva el. Húsz éve temettük Gálics Öcsit, Pistát, Öcsit. Pont így, március 15-e táján, minek után gyors iramban végzetes leukémiája végzett vele. Mennyi „fehérség” volt jelen már korábban is az arcán, lábszárcsont-fosszíliáin, mennyi semmi felé mutató jelzés, képpé váló „bejegyzés”. Jut eszembe: a Lendva-hegyi hegedűcsonk-panoráma (hegedűtemető?) azóta ijesztően reális képet öltött, a toronnyal egy valódi lövölde-, illetve gyakorlótér valóságát vizionálja. (Mert a török mindig Kanizsa felől, keletről jött, s ha szerencséje volt, a feketeerdei mocsarast is ki tudta kerülni.) Az eleve „hálátlannak” nevezett utókor pedig arra kárhoztatott, ahogy millenniumi pályatársaddal, Zala Györggyel is tette: minimum „centenáriumi távlattartással” fedezi fel mindig „nagy szülöttét”. Szóval van egy pitvar, oszlopai a főfás présből itt maradt díszoszlopként használt „préscsavar-diadalív” – sajátos portál. Az ajtóra szerelt kis megkopott színű palatáblával, melyre már régen nem írt senki üzenetet, hogy: ekkor és ekkor jövök. Marad a primitívnek is nevezhető vigasz: együtt élhettünk Veled, ismerhettünk és a 4,5 milliárdos földi létben „itt és most” együtt osztozhattunk veled dicsőséges földi vonulásod „körmenetében”, pályatársként. Ennyi lenne a Vigasz? Ennyi. – Bence Lajos

(Népújság, 2017. március 15.)