Demokrata–szocialista kormány alakul
2012. május 10., 17:18
Palma szerint az elvi megállapodás értelmében a többségi hatalom részei lesznek még
a Szerbiai Egyesült Régiók és a VMSZ
Boris Tadić a DP, Ivica Dačić az SZSZP, Dragan Marković Palma az Egységes Szerbia, és Jovan Krkobabić, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjának elnöke szerda reggeli találkozójukon megállapodtak arról, hogy együtt alakítanak hatalmat köztársasági, tartományi szinten, Belgrádban és az önkormányzatokban is, ahol erre lehetőség mutatkozik – nyilatkozta Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke. Mint megjegyezte, a rövidre fogott tárgyaláson nem esett szó a tisztségek elosztásáról, sem a kormányfői posztról. Erről május 20. után fognak csak tárgyalni.
– A tisztségekről nem esett szó a tárgyaláson, arról majd csak az elnökválasztások második fordulója után beszélünk – mondta Palma, majd hozzátette, hogy ettől függetlenül az eddig felmutatott eredményei alapján Ivica Dačić megérdemelné a kormányfői tisztséget.
Szavai szerint jelenleg a DP, az ESZ, a SZENYP, a Szerbiai Egyesült Régiók és a Vajdasági Magyar Szövetség alakíthatna kormányt. Újságírói kérdésre, hogy a kormányalakítási tárgyalás során szóba kerülhetne-e a Liberális Demokrata Párt, Palma megjegyezte, hogy ahhoz a liberális pártnak sok mindet meg kellene változtatnia politikájában, de meggyőződése szerint Čedomir Jovanović erre nem lenne hajlandó. Ha mégis bejutna az LDP a kormányba, Marković szerint kizártnak tekinthető, hogy Jovanović megkaphatná a külügyi tárcát. A Szerb Haladó Párttal ugyancsak kizártnak tekinti a koalíciót.– Kávézhatunk Nikolićtyal, de a támogatás szóba se kerülhet – szögezte le Jagodina polgármestere.
Az új kormány felépítését Palma az előzőéhez hasonlóan képzeli el, annyi különbséggel, hogy kevesebb államtitkárt alkalmaznának. – Az államtitkárok a fizetésük felvételén kívül semmit sem tesznek – érvelt az ESZ elnöke. Kijelentette, hogy pártja 7 képviselővel rendelkezik majd, de miniszteri tisztséget nem igényelnek, személye pedig parlamenti képviselő és Jagodina képviselő-testületének elnöke lesz. A SZENYP 12, az SZSZP 25 képviselővel rendelkezik a képviselőházban. Logikus, hogy az új hatalom ugyanazokból a pártokból álljon mint az előző, ugyanis a polgárok a választásokon nekik szavaztak bizalmat, erősítette meg a koalíciós megállapodás létrejöttét Milutin Mrkonjić, az SZSZP alelnöke. Mint megjegyezte, az elnökválasztásokat követően Ivica Dačić biztosan szerepelni fog a kormányfőjelöltek között.
Minderre reagálva a Liberális Demokrata Párt közölte, nem lesz akármilyen hatalmi koalíció tagja, amennyiben annak célja egy „olyan-amilyen” többség összeállítása. A párt közleménye szerint az LDP köteles minden munkát elvégezni, amiről a kampány során nyíltan beszélt és amelyeket el kell végezni ahhoz, hogy Szerbia normális országgá váljon. – Csak egy olyan kormány tagjai lehetünk, amely megértéssel viszonyul ezekhez a dolgokhoz – írják. Szerintük e pillanatban felelőtlen a szócsata arról a kormányalakításról, amelyet a DP koalíciós partnerei szeretnének összeállítani.
A Demokrata Párt közleménye szerint a tárgyaláson a következő négy pontról született megállapodás a Demokrata Párt köré szerveződő és a Szerbiai Szocialista Párt köré szerveződő koalíció között:
1. a közös együttműködés folytatása,
2. együtt alakítanak hatalmat köztársasági, tartományi szinten, Belgrádban és az önkormányzatokban is, ahol erre lehetőség mutatkozik,
3. a Szerbiai Szocialista Párt, az Egységes Szerbia és a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártjának koalíciója az elnökválasztás második fordulójában a Demokrata Párt jelöltjét, Boris Tadićot támogatja,
4. a kormányalakítással és a helyhatósági hatalomalakítással kapcsolatos káderkérdésekről csupán az elnökválasztást követően tárgyalnak.

(Magyar Szó, 2012. május 10.)