|
|
[Felhívások]
2010. május 19., 11:57
A Népkör Magyar Művelődési Központ a Martin György Néptáncszövetség támogatásával felhívja a vajdasági és határainkon túli néptánc-koreográfusok figyelmét, hogy a IX. Interetno fesztivál programján belül versenyt szervez, amelyen egy nap leforgása alatt kell színpadra állítani egy legfeljebb 7 perc időtartamú autentikus művet. A program úttörőnek számít, amely eddig még ismeretlen kihívások elé állítja a néptánc-koreográfiával foglalkozó szakembereket.

[Felhívások]
2010. május 19., 09:17
Az Art-Mobil Team Kft. együttműködésben a Miniszterelnöki Hivatallal és az Égtájak Irodával pályázatot hirdet új zenemű elkészítésére a népzene, a népdal modern feldolgozására. A szervezők kizárólag magyarországi kisebbségi, etnikai, nemzetiségi és külhoni zenészek, zeneszerzők, zenekarok által készített új szerzeményeit és átiratait várja a pályázóktól. A pályázatok benyújtásának határideje 2010. július 15.

[Felhívások]
2010. május 18., 14:59
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Művelődési Központ és a POLIFILM Műhely Alapítvány tizenhetedik alkalommal rendezi meg a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét, amely egyaránt nyitott a határon túli fiatal filmesek részére is!

[Felhívások]
2010. május 18., 13:20
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesülettel és a nagykikindai Egység Művelődési Egyesülettel együttműködésben május 21-én Magyarkanizsán, május 22-én Nagykikindán tartja a Kézikönyv az amatőr színtársulatok részére sorozat első két kötetének tréninggel egybekötött bemutatóját. A bemutatóra elsősorban a műkedvelő színjátszó csoportok, diákszínjátszó csoportok vezetőit, rendezőit és színjátszóit várjuk.















Felhíváskereső
Felhívások
