A Magyar Szín-Játékos SzövetségReneszánsz Ádvent címmel bemutató-sorozatot szervez 2008. december 14-én Budapesten a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az egésznapos reneszánsz művészeti rendezvényen fellépnek a celldömölki Soltis Lajos Színház, a tatabányai Orfeusz Társulat, a budapesti Madárdal Színház, a Musica Ludens Kamarakórus, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, a budapesti Meseláda Bábcsoport tagjai és sokan
Befejeződött a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület felújítása. Nemcsak az épületet sikerült az ott tevékenykedő csoportok számára lakhatóbbá, a szakmai munkára elfogadhatóvá tenni, de az egyesület felszerelései is megújultak. Az egyesület épületét november 14-én, pénteken kerül sor (Csóka, Potiska utca 18.). A felújítást támogatták: Esély a Stabilitásra Közalapítvány (Szeged), Szülőföld Alap Iroda (Budapest), Tartományi
Már megint történik valami, ami a kortársaknak jelentős, valami, ami kivételes és egyszeri és már megint benne van az Urbán András Társulata. ▪ A dunaPart Platform of Contemporary Hungarian Performing Arts Budapesten történik november 13. és 17. között, amikor is az alter-műhely-színházak, mozgásművészeti műhelyek és független színházak mutatkoznak be a
Vajdasági pedagógusok újabb csoportja részesül 30 órás drámapedagógiai képzésben 2008. novemberében. A tanfolyam november 8-án kezdődött Adáról, Bácsfeketehegyről, Bácskossuthfalváról, Bezdánból, Csantavérről, Hajdújárásról, Kispiacról, Óbecséről, Szabadkáról, Szenttamásról és Topolyáról érkezett színjátszó csoportvezetők, óvónők, tanítók, magyar-, történelem-, angol-, német- és matematika szakos tanárok részvételével. Az első hétvégén ismerkedő, csapatépítő, beszédre késztető és fantáziafejlesztő játékokat tanultak, képesség- és készségfejlesztő,
Fazakas Misi és társulata a Részletek a bolyongás meséiből című darabbal Romániában rangos országos díjat nyert, így kapott meghívást a belgrádi FIST-Nemzetközi Fiatalok Színházi Találkozójára, amely november 10-16-ig tart. Szerbiai útjukat vajdasági fellépések kísérik: november 9-én az Újvidéki Színházban, november 17-én Bácsfeketehegyen, 18-án Zentán, 19-én Magyarkanizsán játszanak. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az évente a Magyar Kultúra
Napja tiszteletére rendezett délvidéki központi ünnepség keretében,
ünnepélyes külsőségek között osztja ki az általa alapított
életműdíjakat, így a Magyar Életfa-Díjat,
melyet a délvidéki magyar kultúra művelésében végzett, legalább negyven
éves tevékenység elismeréseként ad át olyan személynek, aki
tevékenysége által a magyar kultúra, illetve a közművelődés valamely
ágában maradandót tudott alkotni, hozzájárult az értékek
Tízéves a Kapocs Könyvtári Csoport, amely 1998-ban tíz délvidéki könyvtár összefogásával jött létre azzal a szándékkal, hogy ahogyan a könyvzáró kapocs egy vastag könyv két tábláját összetartja, őrzi és védi; összefogással úgy védje, óvja ez a csoportosulás is azt a kisebbségi magyar kultúrát, amelynek értékeit talán még sosem veszélyeztette annyira a vajdasági magyarságra ránehezedő idő, mint épp akkor. Az
Akinek már a tarsolyában a 2009. év, aki már a magáénak (kezdi) ér(e)z(n)i, vagy aki még nem rántotta, ölelte egészen közel, az orrhegyéig, annak is mondva vagyon: a Tartományi Művelődési Titkárság már kiírta pályázatait a 2009-es évre vonatkozólag, méghozzá 8 témakörben. Ezek pedig a következők: 1. Nyomtatott és elektronikus formában megjelenő folyóiratok
A szabadkai Népszínház Magyar Társulata felolvasószínházzal, előadással, vendégszerepléssel, díjátadással várja a színházrajongókat három napon át. Hetedik alkalommal irányítják, ilyen módon, a közönség figyelmét a délvidéki magyar színjátszás napjára, amikor is 1945. október 29-én Pataki László rendezésében bemutatták a felélesztett Magyar Népszínház első bemutatóját (amely Balázs Béla Boszorkánytánca volt). Október 27-én, hétfőn a
Október 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor Szombathy Bálint Munkácsy-díjas képzőművész tárlatának megnyitójával veszi kezdetét az ünnepi program Szivácon, a Szenteleky-házban. A kiállításmegnyitón Szombathy Bálint munkásságát L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára, egyetemi tanár méltatja, majd a képzőművész bemutatja Szigorúan bizalmas című performanszát. ▪ A Szenteleky-pódium keretében
A rendezvény, és ami mögötte van, avagy rendezvényszervezői alapképzés 2008 elnevezéssel a Szabadidő-szervezők Egyesülete projektjeként képzést tartanak Szabadkán, november 8-án 9-től 18 óráig. A tréning pontos helyszíne a Caritas Club (Gajeva 50.). A képzésre olyan vállalkozó szellemű tanítókat, tanárokat, pedagógusokat, leendő pedagógusokat, óvónőket, nevelőket, (civil) aktivistákat és érdeklődőket várnak, akik szervezni szeretnének, vagy már
Tako lako megnevezéssel nyelvtanfolyam indul diákoknak. A kurzus jellegzetessége, hogy a szerb nyelv tanításakor a hangsúlyt a kommunikációra, a beszélt nyelvre és annak gyakorlatára helyezik. A foglalkozásokat Kiss Gyöngyvér és Kiss József vezetik. A nyelvórákat október 18-ától szombatonként délelőtt 10 és 12 óra között tartják. A programról a topolyai Népkönyvtárban kérhető részletes felvilágosítás személyesen, vagy a 024/711-725-ös telefonszámon.
A Svéd Akadémia indoklásában „új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának, elkötelezett környezetvédőnek” nevezte a 68 éves írót, a Terra Amata szerzőjét. Le Clézio nem csupán regényeiben, novelláiban, esszéiben viszi valóságos és lelki utazásokra olvasóit, élete is szinte folyamatos utazás.
Nizzában született 1940. április 13-án egy Mauritius szigetére emigrált
Október 8-án, szerdán délután négy órakor nyílik meg a Magyar Gyöngy Egyesület kiállítása a Vajdasági Magyar Folklórközpont székházában, Szabadkán. Lesz ott népi fűzéstechnikákkal készített, igen változatos üveggyöngyből készült magyar népi ékszer a Sárközből, Kalotaszegről, a moldvai csángók világából. A kiállítás ízelítőt ad a magyarországi sváb lakosság öltözetéből is. A szervezet tagjai alkotásaikkal a hagyományokra
Úttalan utakon címmel október 4-én, szombaton délután öt órai kezdettel a topolyai Népkönyvtár padlástermében emlékeznek meg Juhász Erzsébet halálának 10. évfordulójáról. A műsort megelőzően fél ötkor helyezik el az emlékezés virágait Juhász Erzsébet sírján, a topolyai Nyugati temetőben. ▪ Az emlékműsor során az írónő opusát dr. Faragó Kornélia