Könyvhónapi ákombákom
Jegyzet Balogh István újabb kötetéről
 

Ünnep az, amit azzá tesz az ember. Szánhatunk-e azonban a könyveknek e kivételes derűből, avagy megajándékozhatnak-e bennünket az írók művei? Esete válogatja. Mert mind többen vannak, akik kiadványt csak a könyvesboltok kirakatában látnak, ha egyáltalán lassítják lépteiket ekkor, mások a komputerből szerzik az olvasnivalót. Szívósan tartja magát azonban, érzésem szerint, egy törzsközönség, amely nem cseréli fel a kötetben megjelentetett írott szót mással, amely makacsul kitart azon szemlélet mellett, hogy az olvasást, a könyvvel való bensőséges kapcsolatot más nem pótolhatja. Ezeknek érdemes írni. A legkisebb betűfalóknak pedig még inkább – így gondolhatta a mindenkor Zentához kötődő Balogh István is, aki – bár több irodalmi műfajt művel – most ismét a mese világához fordult. Mondjuk el rögtön, jól tette, mert Baloghnak a meseszövés az igazi erénye, a színes történetmondás. A prózaíró pedig, úgy általában, történetet vázol fel, cselekmények sorát fűzi olyan szereplőkkel, akik markánsan jelennek meg képzeletünkben. A meseregényeknek azonban – merthogy Balogh István legújabb, Megélesztő ákombákom című kötete kifejezetten meseregény – más feltételeknek is eleget kell tenniük, s ilyen vonatkozásban az igazságtartalom áll az első helyen. S nem is pusztán pedagógiai megfontolások alapján, mármint hogy a kisgyerek már korán különbséget tudjon tenni jó és rossz között, inkább amiatt, mert az élet belső, igazi logikája is ezt sugallja. Balogh pedig úgy tudja megjeleníteni például a jó tett helyébe jót várj szólás értelmét és nem elvárt kamatozását, hogy azt az aprócska olvasó nyilván észre sem veszi. Lényeges szempont továbbá egy meseregény esetében a jól megkomponált, szigorú szerkezet, amely az írótól mindenképpen fegyelmezettséget és tervszerűséget feltételez; hiszen az eseménymozaikoknak végül össze kell állniuk egymással szoros kapcsolódásban – ez a műfaj nem enged meg felesleges kitérőket. Baloghnak pedig ebben már megvan a gyakorlata. Mindezek nyomán a számkivetett, gyermekként sanyarú sorsban tartott Jánoska megannyi viszontagságot átélve, s megannyi eset tapasztalataival gazdagodva felnőttként úgy tér vissza szülővárosába, hogy az ott őt körülvevő szerencseforgatag már egészen természetesnek, mi több, igazságosnak tűnik.
Ugyanakkor Balogh egyik „trükkje” a néprajzi vonatkozású ismeretek elhintése. Az egykori – nem is oly túl régi – receptek, szokások, tájszavak és szófordulatok beékelése, vagy mondjuk a lakodalmi ünnepség menetének részletes leírása nem pusztán „töltelék”, hanem komoly szándék: megtartani, éltetni eleink mondáit, hagyományait s meríteni azokból. Már akár emiatt a kötet vonzó olvasmány lehet a felnőttek számára is, esetleg tárgya az együtt olvasásnak, miként az a regényben is történik: a nagyapa mesél az unokájának.
Tegyük még hozzá, az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában megjelentett kötet küllemében is igen bájos, mindenekelőtt Csernik Attilának a szöveghez jól igazodó, a lényeges karaktereket felmutató illusztrációi révén. Egészében véve: ihletetten és okosan megírt, csinos könyv a Megélesztő ákombákom, amely ez időkben – könyvhónap tájékán – méltán ajánlható az olvasók, a családok figyelmébe.

Sinkovits Péter (2011. október)