versmondás, prózamondás, verseny
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tisztelettel meghívja az érdeklődőket a jubileumi, 30. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozóra!
A rendezvény egyúttal a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Verseny, valamint a József Attila Nemzeti Vers-, Énekelt Vers és Prózamondó Verseny vajdasági elődöntője is felnőtt és középiskolás versmondók részére.
Az idei találkozón – születésének 250. (május 7.) és halálának 190. (február 24.) évfordulója alkalmából – méltó módon emlékezünk meg a negyed évezrede született Berzsenyi Dánielről (1776–1836).
A verseny menete és a választandó művek:
A jelentkezőknek három művel kell készülniük:
A szombati napon a két szöveg meghallgatása után (első forduló délelőtt, második forduló délután) a zsűri dönt arról, hogy a jelentkezők közül kit hallgat meg a vasárnapi döntőben.
Időpont: 2026. november 28–29. (szombat–vasárnap)
A távolról érkező résztvevők a kérdőívben megjelölt feltételek mellett szállást igényelhetnek.
Kapcsolat és információ:
Szeretettel várunk minden verskedvelőt és előadót!