Ez a szemelvényes gyűjtemény az emlékezés és az emlékeztetés szándékával készült. A 28-as nemzedék tagjainak életútjára, szellemi teljesítményére, művészi törekvéseire kíván visszatekinteni. E szándék összekapcsolódik a tőlünk idegen tapasztalatok megértésének igényével is. Kopeczky László, Kalapis Zoltán, Kalmár Ferenc, Vinkler Imre, Fehér Ferenc, Ács Károly, Sáfrány Imre, Dévavári Zoltán és Vukovics Géza azonos évjáratúak, sok mindent közösen éltek meg, ugyanazon társadalmi és kulturális hatások érték őket. Ennek az egyidejűségnek mégis az adott mélyebb értelmet, hogy önértésükbe beleépült az egymáshoz tartozás tudata, a nemzedéki létezés jelentése és gyakorlata. Mindannyian egyedi pályát futottak be, de figyeltek egymásra, baráti kapcsolatokat ápoltak, és cselekvőleg viszonyultak egymáshoz.
ELŐSZÓ A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a dél-magyarországi hadszinhelyen kezdődött s ugyanott nyert tragikus befejezést.Munkám ama hadmű...
ELŐSZÓ A kronológia szerkesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati megfontolásokat a sorozat első kötetének előszavában ismertettem. E második köte...