Hétfő, 2024.10.07.
VMMI

népmese, népmeseműhelyek

Népmesemondó műhelyek segítése

  • Társszervező: Baráth Hajnal Anna

2019 folyamán dr. Raffai Judit népmesekutató iránymutatása alapján azokban a közösségekben, ahol hagyománya volt a népmesemondásnak elkötelezett népmesemondók közösségi szerepvállalásnak köszönhetően sikerült népmeseműhelyeket létrehozni Vajdaság több településén.

Vidékünkre jellemző volt a történetmesélés, leginkább a felnőttek között, amelyre néprajzkutatóink is felfigyeltek még időben. A felgyűjtött anyag tetemes, amelyből meríteni tudnak mesemondóink és a vajdasági közösségekben hagyományozódó mesemondó kultúra is jelen van.

Hét műhely működik, de továbbiak kialakulását szeretnénk segíteni. A műhelyeket információkkal, helyi gyűjtésekkel, találkozók, mesélési alkalmak szervezésével valamint csekély, de szükséges anyagi források (útiköltség) biztosításával segítjük.

Egyre bővülő népmese adatbázisunk, amelynek egy fontos része dr. Penavin Olga és dr. Burány Béla gyűjtései kellő szakmai hátteret biztosít a mesemondóknak.

Mesemondóműhelyek és vezetőik

Felsőhegy – Csonti Melinda, Böröc Gábor Zsuzsanna, Szarvák Anikó

Hajdújárás – Szalai Eszter

Hertelendyfalva – Lőcsei Antal

Kupuszina – Toldi István

Ludas – Szabó Réka

Muzslya – Kónya-Kovács Ottilia

Székelykeve – Joó Gyülvész Margit

 

Célcsoport: mesemondók, népmesekedvelők