Hétfő, 2024.10.07.
VMMI

népzeneoktatás

Alapfokú hangszeres népzeneoktatás

  • Társszervező: Juhász Gyula, Polyák Dániel

A Csoóri Sándor Program lehetővé tette az intézet számára, ahogyan a művelődési egyesületek számára is, hogy fokozottabban figyeljen oda a népzene oktatására és annak minőségére, szakmaiságára. Az intézet együttműködésben az egyesületekkel életrehívta a szervezett alapfokú hangszeres népzeneoktatást, amely egységes tantervek alapján folyik. Ezek kidolgozásában Borsi Ferenc, Juhász Gyula, Polyák Dániel és Vakler Anna népzenepedagógusok voltak a segítségünkre. 2020. folyamán azokon a Tisza-menti településeken kezdődött meg az oktatás, ahol az egyesületek/művelődési intézmények segítséget kértek az intézettől és ahol a gyermekek részéről igény mutatkozott bevezetésére.

 

Művelődési intézmények és egyesületek, ahol megkezdődött az oktatás 2020 folyamán:

Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, Zenta

Ady Endre Művelődési Egyesület, Tornyos

Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka

Tisza Néptáncegyesület, Magyarkanizsa

 

A képzés időtartama, cél- és feladatrendszere:

A képzés időtartama négy év, ami elvégzése után a tanuló képes lesz önállóan népzenei dallamok eljátszására hangszerén. Ekkor már zenekart tud alakítani és az oktatóikkal való időszakos konzultálás mellett muzsikálni tud társaival. Megismeri a fontosabb néptánc kíséreti módokat, a tánckíséret alkalmával sűrűn előforduló tájegységek tánczenéit. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy élményeket szerezzenek a tanulók: közös muzsikálási, valamint bemutatkozási alkalmakat szervezünk részükre és lehetőséget adunk, hogy megtanulják a tánc alá zenélés alapjait.

 

Tanárok, akiket sikerült eddig bekapcsolni az oktatásba:

Szabó András (pásztorfurulya, duda, hegedű), Varga Imola (pásztorfurulya), Hézső Zsolt (citera), Mihók Attila (citera), Zombori Péter (prím-, basszprímtambura, tamburakontra), Polyák Dániel (hegedű), Keszég Ákos (hegedű, brácsa, nagybőgő), Juhász Gyula (brácsa, tamburakontra, nagybőgő), Dvorácskó Szebasztián (brácsa, nagybőgő), Rácz József (cimbalom, klarinét)

 

A programba való bekapcsolódás feltételei:

A programba való bekapcsolódás előzetes megbeszélés és megállapodási szerződés aláírása után lehetséges. A településeken a képzés elindítása előtt hangszerbemutatót tartunk, illetve rendhagyó népzenei órán ismertetjük az oktatás menetét a helyi iskolákban. A jelentkezések után a tanulóhangszerek beszerzése és bérlése történik közösen a helyi szervezetekkel. Hosszú távon a saját hangszer beszerzése a cél – ahol lehetséges, a megoldásokban lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni.

 

Választható hangszerek: citera, hegedű, brácsa, cimbalom, nagybőgő, pásztorfurulya, duda, prím-, basszprímtambura, tamburakontra.

 

Célcsoport: a hangszeres magyar népzene tanulása csoporttól függően 8-9 éves kortól ajánlott. Egy-egy csoportba 5-10 tanuló kerül. A már kellő gyakorlattal rendelkező jelentkezők lehetőség szerint zenekarokat alakítanak ki.

 

Kapcsolattartó(k)

Polyák Dániel

népzeneoktatás koordinálásával megbízott külső munkatárs

063/514354

polyakd@gmail.com

Juhász Gyula

népzenekutató, az adatbázisok adminisztrátora

+38162566234

gyula@vmmi.org