A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Simicskó István: Fontos, hogy minél többen álljanak ki Orbán Viktor programja mellett
2019. április 15., 09:57
Már több ezren támogatták aláírásukkal Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programját a bevándorlás megállítására, és fontos, hogy minél többen álljanak ki a kormányfő politikája mellett – mondta Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten újságíróknak. Újbuda parlamenti képviselője a Fehérvári úti vásárcsarnok előtt – az EP-kampány keretében – felállított aláírásgyűjtő standoknál azt mondta: ha minél több magyar ember aláírja a támogató ívet, az azt mutatja Brüsszel felé, hogy „igenis van erőnk, van elképzelésünk”, és van egy más politika, amely a keresztény értékek megtartását és a családok támogatását képviseli, nem pedig a bevándorlást. Hozzátette: már most több ezer aláírás gyűlt össze, és a standoknál azt tapasztalják, hogy az emberek többsége támogatja ezt a politikát, látják Európa kihívásait, és azt is, hogy Magyarországnak ebben milyen szerepe, küldetése van. Simicskó István az MTI-nek elmondta: választókerületenként 20 ezer aláírást szeretnének gyűjteni, országosan pedig több mint 2 millió aláírás összegyűjtése a cél.

Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz EP-választási programját bemutató rendezvényen, április 5-én hirdetett hétpontos programot a bevándorlás megállításáért. Eszerint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak, egyetlen ország sem lenne kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére, és senkit nem engedhetnének be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül. Orbán Viktor szorgalmazta azt is, hogy szüntessék meg a migránskártyákat és a migránsvízumot, Brüsszel pedig ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit. Végül követelte, hogy Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát, és bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén. 

(MTI, Vajdaság MA, 2019. április 11.)