A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
LVI. Gyöngyösbokréta és XLIII. Durindó

Kisimre Árpád, a Fesztiváltanács elnöke: Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Sok szeretettel köszöntöm Önöket az 56. Gyöngyösbokréta és a 43. Durindó alkalmából! Külön öröm számomra, hogy Horgos ad otthont a vajdasági néptánc és népzene ünnepének, hiszen ez az egyetlen olyan település a Vajdaságban, ahol Bartók Béla, e neves zeneszerzőnk, népzenegyűjtőnk is járt – tette ezt 1906-ban, szinte egy időben a korszerű magyar népzenekutatás születésével. Tíznapos itt tartózkodásának eredményeként megközelítőleg 40 helyszíni lejegyzés került Horgosról Bartók népzenei rendjébe.
Bartókot népzenegyűjtő munkájában itt, a Délvidéken Kiss Lajos követte, aki 1943-ban adta ki a Délvidéki daloskönyvet, amely 108 magyar népdalt tartalmaz, közöttük néhányat az észak-bácskai Horgos dalhagyományából is. Kiss Lajos rendkívül termékeny kutató volt: 20 000 dallamot gyűjtött a magyar nyelvterület szinte minden részén. Ebből 3000-4000 közötti a minket érintő népdalok száma. Habár a 30-as évektől folyamatosan gyűjtött nálunk (kisebb megszakításokkal), ránk vonatkozó gyűjtései meglehetősen későn láttak napvilágot. 1974-ben a Zentai múzeum adta ki a Horgosi népdalokat. Az 1980-as években pedig A Jugoszláviai Magyar Népzene Tára sorozatban jelent meg a Gombos és Doroszló népzenéje, Az al-dunai székelyek népdalai, 1990-ben pedig A szlavóniai szigetmagyarság népdalainak I. kötete. Folytathatnám a sort Király Ernő, Fábry Jenő, Tripolszky Géza, Bodor Géza, Bodor Anikó, Penavin Olga, Matijevics Lajos, Tóth Ferenc vagy a magyarországi gyűjtők, így Garay Ákos, Újvári Zoltán, Paksa Katalin, Olsvai Imre nevével, akik a múlt században gyűjtöttek vidékünkön, és akiknek a gyűjtései, lehetővé teszik, hogy a Durindón felcsendüljenek a szebbnél szebb hazai dalok – e tájék népdalai. És természetesen mindehhez elengedhetetlen a művészeti és együttesvezetők töretlen lelkesedése, szakmai felkészültsége, a próbák örömteli hangulata, a tagok, így a csoportok közösségi lelkülete is!
A vajdasági Gyöngyösbokréta 56. alkalommal ünnepel ma Horgoson. Ünnepük és seregszemléjük ez a délvidéki néptáncegyütteseknek. Ünnep azért, hisz a délvidéki magyar közösség tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a táncegyütteseik, a művelődési egyesületek keretében működő népművészeti szakosztályok minél színvonalasabb és hitelesebb művészeti munkát végezzenek. Fontos, hogy van, legyen megfelelő szakmai háttér, segítség. Gondolok itt a Durindó és a Gyöngyösbokréta Fesztivál szakmai bizottságának értékeléseire, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság és a Vajdasági Magyar Folklórközpont szakmai továbbképzéseire, tanfolyamaira. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vajdasági néptánc-, de a népzenei mozgalom továbbra is egyenrangú partnere maradjon az anyaországinak. Örömömre szolgál, hogy a Vajdaságban oktató néptáncpedagógusok, csoportvezetők az elmúlt években kifejtett jó szakmai munkájának köszönhetően a Gyöngyösbokrétán fellépő táncegyüttesek színvonalas, egyesek szinte eredethű műsorszámokat mutatnak be. Az anyaországi Csoóri Sándor Program támogatásának köszönhetően pedig a színpadi öltözet is sokban javult és közelít a hagyományőrző közösségek által viselt ruházathoz.
Fontos szegmense itthoni munkánknak, hogy megőrizzük délvidéki népművészetünket. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy táncoljuk, daloljuk, muzsikáljuk a vajdasági magyar adatközlők hagyatékát. A Cirkalom táncegyüttes által közel 20 éve elindított gondolat mára eljutott a néptáncműhelyekbe, és az idén már a Kőketáncon is láthattunk táncokat a bukovinai származású al-dunai székelyek táncaiból, valamint a vajdasági Tisza mentéről. Hiszen minél többen használjuk ezeket a szokásokat, táncmotívumokat, annál tovább fog élni. Lehet, hogy már nem a mulatságokban és a lakodalmakban, de a táncházakban és a színpadon még sokáig büszkék lehetünk a délvidéki magyarság sokszínű folklórjára.
A kétnapos rendezvénynek csaknem háromezer résztvevője van. Ez is bizonyítja a népművészettel foglalkozó délvidéki magyar közösség erejét. Kívánok a résztvevőknek a továbbiakban is eredményes, színvonalas szakmai munkát, a házigazdáknak tartalmas ünnepi hétvégét, a közönségnek pedig feledhetetlen pillanatokat és jó szórakozást. 
Kisimre Árpád, a Fesztiváltanács elnöke