A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
XXXVII. Durindó és L. Gyöngyösbokréta

Gombos


Gombos
Cziráky Gyula Kalocsa főegyházmegyei áldozópap, bogojevai lelkész, a megyei Történelmi Társulat tagja, az 1898-ban kiadott Bács-Bodrog vármegyei Bogojeva és Gombos múltja című kismonográfiájában írta ezeket a sorokat Gombosról: „Aki a saját szemeivel nem látta, csak a földrajzból ismeri, azt gondolja, hogy Gombos puszta – pedig minden más lehet, csak puszta nem. A pusztának unalmas egyhangúságát, itt föl nem találhatni. Már kilátása, maga sem pusztai, hanem festői. Zöld rétek, susogó nádasok, csöndes erdők s locsogó Duna-közt emelkednek ki itt-ott házaik: átellenében pedig – a szlavóniai partokon – a 600 esztendő viharával megküzdött erdődi várromok nyúlnak a meredek partú halom tetejében az ég felé.”
 
Gombos már az őskorban is lakott hely volt. Az Árpád-korban pedig már komoly település létezett itt. Ebben az időben még Boldogasszonyteleke vagy Boldogasszonyfalva néven szerepel temploma után. A mai település helyén, környékén terült el valaha Alatk falu. 1230-ban említik először az oklevelek. Már a XIV. században plébániai iskolája volt.
 
1494-ben II. Ulászló városi rangra emelte, és polgárainak kiváltságokat adott. II. Lajos országgyűlést tartott itt.
 
Gyászos év volt 1526, a mohácsi csata éve. Pétervárad föladása után a magyar hajóhad augusztus 6-áig Gombosnál tartóztatta föl a török naszádokat, amelyek Mohács felé törtek. 1529-ben Ferdinánd (1503–1564) Habsburg király és császár hajói és a török naszádok között újabb csata zajlott le Erdődnél.
 
A török hódítás – mint más délvidéki falvakat is – elsöpörte, teljesen elnéptelenedett. A török hódoltság után a megmaradt magyar népesség a betelepült szerbekkel együtt a mai Pusztafalu területén új telephelyet létesített, Új-Karavukovát. 1762-ben már iskola létesült ezen a településen.
 
1770 nyarán kiöntött a Duna. Új-Karavukova lakói elszéledtek a környező falvakba. A magyarok 1772-ben Bogojeva területére költöztek.
 
A legenda szerint a Bogojeva helynév a Bagó Éva névből származik. Ennek azonban nincs bizonyítható alapja. Hihetőbb az, hogy az 1690 után betelepült szerbek a Boldogasszonyteleke helynevet torzították Bogojevára.
 
1773–74-ben felépült a Szent László király tiszteletére szentelt római katolikus templom.
 
A magyar szabadságharc idején nagyobb esemény nem történt a faluban. A lakosság felvilágosultságát jellemzi azonban, hogy sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. Érdemes megjegyeznünk a nevüket: Bartók Gellért, Bogyó Pál, Galambos Simon, Lampért Lukács, Nemes József, Nemes Lipót, Sütő Pál, Szobonya Márton, Fűr György, Hajnal Máté, Kálózi Lukács, Kálózi Mihály, Kokhán László, Kollár Balázs, Lengyel András, Oláh Mihály, Pásti Benő, Rohacsek Pál, Herczog Márk és Mór.
 
1892-től Szlavóniából, Nova Gradiška környékéről a kincstár telepeseket hozott a faluba. Előbb a Biboja utcát, a későbbiekben az Erdő utcát telepítették be új lakosokkal. Ez a folyamat 1898-ban fejeződött be. Az új népességet a falu őslakossága „csángók”-nak nevezte. Ez a ragadványnév még a XX. század harmincas éveiben is használatos volt. Betlehemjáráskor külön szervezkedtek a betlehemesek a csángó és a falusi fiatalokból, sőt egymás területeit sem járták.
 
A vasútállomás (ma Öregállomás) Gombos István csárdájáról kapta a nevét. 1901-ig a Bogojaként tartották számon a falut, azóta pedig a Gombos nevet viseli.
 
Kezdetben Gombos fontos Duna-parti város volt, később faluvá zsugorodott. De már 1868-ban, a vasúthálózat kiépítésekor fontos közlekedési csomóponttá vált, mert vasúti komp működött itt egészen 1910-ig. Akkor a komp szerepét a vasúti híd vette át, amit a II. világháború idején, 1941-ben lebombáztak. Ezt 1947-ig, az új híd megépüléséig újra komp pótolta.
 
1866-ban tűzvész, 1876-ban, 1924-ben és 1926-ban árvíz, 1925-ben pedig jégverés pusztított a faluban. 
 
1910-ben 3225 lakosából 3008 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Apatini járásához tartozott, majd Hódsághoz csatolták.
 
„Bogojai vízimalom, de lassú a kereke…” Így kezdődik a molnárlegény balladája. Az 1920-as évektől 1967-ig volt olyan időszak, amikor hét vízimalom üzemelt egyidejűleg a Dunának a gombosi szakaszán. A Duna-hídtól közvetlenül lefelé öt, a Regina csárdánál pedig kettő. A hídnál volt a Fodor-féle malom, Tiller József malma, Steiner Jakabé és még kettő, amelyek két doroszlói társaság tulajdonában voltak, lejjebb, a Reginánál karavukovói tulajdonosok őröltek. A második világháború alatt ezek a malmok vagy elsüllyedtek, vagy megrongálódtak, és az 1950-es években már csak három üzemelt közülük. A vízimalmok a vízállástól függően napi 8-15 métermázsa búza őröltek meg, de az ott készült liszt jobb minőségű volt, mint a szárazföldi malmok terméke. Az utolsó vízimalom 1967-ig üzemelt Tamaskó Anna tulajdonában.