Összegyűjtött kincsek katalógusa

Vajdasági magyar értéktár: Vajdaság kincsei. Zenta, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2026.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet pont azt csinálja, ami a nevéből következik, szervezi, gondozza a vajdasági magyarság művelődését, kulturális értékeit. Teszi ezt megalakulása óta folyamatosan, legyen szó akár komoly tudományos publikációkról, akár ismeretetterjesztésről. Számos kiváló kiadvány jellemzi ezt a munkát, amelyek minősége pedig tiszteletet parancsol. Ebbe a sorba illeszkedik a Vajdasági magyar értéktár – Vajdaság kincsei c. ismeretterjesztő könyv is. Elsősorban a kiadvány tartalma jelent értéket. Az intézet igazgatója Kormányos Gyöngyi a kiadvány előszavában a vajdasági kincsekről szóló célkitűzéseket foglalta össze, miszerint a helyi: szellemi, emberi, tárgyi és természeti kincsek összegyűjtése, rendszerezése és bemutatása a cél. Emellett gyűjteményi adatbázist is létrehoztak, amely a közösen felismert értékeken és azok emlékezetének talapzatán nyugszik és bővül. Azonban ez a kiadvány nem csak a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről is. Így a kötet a vajdasági magyarság szellemi és nemzeti értékeiből ad ízelítőt. Ez a fajta ismeretterjesztés többféle célt szolgál. Egyrészt leltár és lajstrom, ám az értékek előhozásán túl azok megismertetése is cél, és ezáltal az értékeinkről való tudatosságot is építi. Mégis mindez kevés lenne, de a kulturánk elemeinek megismerése a kultúránk megélésére is ösztönöz, ami egy hosszútávú és alapvető cél.

A bevezetőben Resócki Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság tagja a kezdeményezés törvényi hátteréből kiindulva (2012. évi XXX. törvény, és annak módosítása 2015. évi LXXX. törvény amely a határon túli magyar értékek összegyűjtését szabályozza) írja le az értékek alulról felfelé építkező strukturáját, amire az igazgató asszony is hivatkozott. Ennek lényege, hogy a magyar közösségek felismerik a helyi értékeiket és ezek belekerülnek a helyi értéktárba, azonban ha egy-egy érték túlmutat a helyi jellegen, akkor helyet kaphatnak a nemzeti értéktárban sőt a hungarikumok között is. A törvényhozó szándéka az volt, hogy egy alulról felfelé építkező, piramisszerű strukturát építsen fel, amelynek az alapját a helyi étékek jelentik, a csúcsát pedig az egész nemzet számára fontos értékek. A Vajdasági magyar értéktárba eddig 64 érték került be. Azt hiszem, hogy fontos megemlítenünk, hogy ez a struktúra nem zárt, így egyéb helyi értékeket is meg lehet jelölni. Hasonlóképpen, a vajdasági magyar táj számos kincset rejt a föld alatt, így ha valami előkerül archeológiai ásatások eredményeként, akkor a különböző értékek száma bővülhet, ezenkívül a létrehozott szellemi értékek is bővülhetnek, én például nem láttam a Huszita Bibliát az értékek között, pedig az bizonyára a Délvidéken jött létre és az egyik fontos magyar nyelvemlék. A könyv egyelőre azokat az értékeket mutatja be a bevallottan ismeretterjesztő könyvben, amelyek már belekerültek az értékek „korpuszába”. A lehetséges nyolc szakterületi kategóriából a vajdasági értéktárban négy szerepel, ezek pedig a következők: agrár-és élelmiszergazdaság, épített környezet, kulturális örökség és természeti környezet.

A könyvben rendszerezett és felsorolt értékek a Vajdaság közös kincsei. A könyv struktúrája logikus ám rendhagyó, ugyanis a könyv a térség hungarikumával kezdődik, amely az egész magyarság, sőt az egész keresztény világ számára fontos. Ez pedig a déli harangszó. Az első kincs egyben az egész magyarság kincse is, hungarikum. A déli harangszó megerősítése volt a nándorfehérvári diadal (a mai Belgrád helyén). A déli harangszóról és az ostromról is lényegretörő, de pontos, a mai tudomány állása szerinti ismertető van. Az olvasó viszonylag részletes ismeretterjesztő leírást kap a harangszó létrejöttéről és a nándorfehérvári csatáról, amelynek a megtörténése megalapozta a már korábban elrendelt déli harangszót, és amely a keresztényeket imára hívta az Oszmán Birodalom terjeszkedése ellen.

A Vajdaság másik nagy kincse, amely az egész nemzet számára fontos (A Magyar Értéktár Kulturális Örökségébe tartozik) az aracsi pusztatemplom ill. az ottani templomrom, amely a maga nemében impozáns, és egyszerre jeleníti meg a magyarság értékteremtő munkáját és a pusztulást, amelyet az oszmán korszak hozott. Így a templomrom egyszerre emlékeztet és egyszerre titkokat is hordoz. Nem tudni pontosan, ki építette, és azt sem, hogy mely szezetesrend használta. Ehhez a témához kapcsolódik az aracsi kő is, amelyet az 1896-ban folytatott ásatás eredményeként került a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményébe. Nem kizárt, hogy a templomrom környékén lesznek ásatások valamikor a jövőben, így lehet, hogy újabb nemzeti kincsek kerülnek majd elő.

Ezek után tér át a könyv a szűkebb értelemben vett Vajdasági Magyar Értéktárra, amelyben a külhoni magyarság értékeinek a részeként a vajdasági magyarság értékei szerepelnek. Ennek a logikai felépítése a következő: Természeti környezet; Agrár- És Élelmiszergazdaság; Épített Környezet; Kulturális örökség. A könyvet egy részletes tematikus irodalomjegyzék zárja.

Dicséretes, hogy természeti környezetünket is beemelték a kincseink közé, és hogy ez a rész jól gondozott módon jelenik meg, kiváló képekkel. Szerintem ez elsősorban a gyerekekre és fiatalokra hat. Ám egyébként is logikus, hogy a könyv e része (25-53. o.) hangsúlyos, hiszen ha kimegyünk otthonainkból, ha egy kicsit elhagyjuk településeinket, máris a természetben vagyunk. Persze nem biztos, hogy találkozunk a délvidéki földikutyával, és az sem biztos, hogy láttunk már kékcsőrű récét. Ugyanakkor a kerecsensólyom és a parlagi sas bizonyára megmozgatja a fiatalabb közönség fantáziáját. Egyszóval nagyon jó, hogy nem csak a hagyományosan nemzeti kincsnek tartott dolgokkal foglalkoznak, hanem az élő természettel is. Azt hiszem, hogy a könyv által bemutatott értékek között, a sok, virágos növénnyel ezek a részek igazán szerethetőek, és ez a rész arra is jó, hogy egy a természeti iránt érdeklődő gyerek úgy nézegesse, mint egy képeskönyvet, és amihez kedve kerekedik, azt el is olvassa. A szép képek nagyon pontos megfogalmazásokkal találkoznak, számomra nagyon imponáló, hogy a növények, állatok tudományos nevét is közlik. Azt hiszem, hogy a fiatal olvasóközönségnek akartak kedvezni, amikor QR-kódokat helyeztek el a lapokon, és az ő figyelmüket akarták felhívni a kérdésekkel is. Így a könyv egyszerre komoly és pontos, valamint ismeretterjesztő is.

Az Agrár- és élelmiszergazdaság fejezet viszont szegényre sikeredett, talán a gasztronómiai rész bővíthető a jövőben, de így is érdekes. Bizonyára az idősebbeknek köszönnek vissza kellemes élmények a vajalja említésekor, és gondolom, hogy a nagyszűlőket érdemes megkérdezni róla, ugyanakkor pedig meg lehet próbálkozni vele a mai konyhában is. Azt hiszem, hogy a gasztronómia egy univerzális nyelv, és amennyiben így van, a pirosparika, azaz a fűszerpaprika említése logikus, hiszen a gasztronómiai nyelv egyik alapszava. Ugyanakkor a helyi fokhagyma említését hiányolom, hiszen az őseink nagy része ezzel is foglalkozott. Úgy látom, hogy ennek a résznek a viszonylagos szegénysége sokakat a bővítésre ingerelhet, én mindenképpen a kövidinka, és az egyéb homoki szőlőkből készített borokkal is kiegészíteném ezt a részt.

Az épített környezet valamint a kulturális örökség résznél bizonyos átfedést látok, és azt hiszem, hogy érdemes lenne a szokások, az emlékhelyek, és az építmények különválasztása. Ez a rész is bővíthető lenne, hiszen pl. a kaponyai ütközet emlékhelye nincs a kulturális örökségek között, pedig egy helyi jelentőségű emlékmű, amelynél rendszeresen megemlékezéseket tartanak. Úgy gondolom, hogy ez a rész a jövőben tovább bővíthető (pl. a topolyai, csantavéri és egyébb templomokkal, de a múzeumokban őrzött vajdasági festményekkel is). Mindezek ellenére úgy látom, hogy a könyv nem csak 64, hanem több szállal is kötődik a Vajdasághoz, és olyan témát dolgoz fel, amelynek legalább részleges ismerete kötelező minden magára valamit is adó vajdasági magyarnak. Ezenkívül a könyv jó alapot biztosít a tanároknak és osztálytanítóknak, hogy legyen hova nyúlniuk, ha egy-egy helytörténetről, vagy a szélesebb értelemben vett Vajdaság történetről kell beszélniük.

A könyv kialakításával kapcsolatban el kell mondanom, hogy inkább egy művészi katalógushoz hasonló, tehát nem egy szokványos arányú könyvről van szó. Ezenkívül az interneten is elérhetők azok a tartalmak amelyek a könyvben megtalálhatók (http://ertektar.rs). Érdemes lenne szemügyre venni azokat a köteteket, amelyeket Vajdaság szépségeiről már kiadtak (pl. Vajdaság 100 csodája, és más ebben a témában kiadott könyveket). Szeretném azt hinni, hogy ez a könyv nem egy végleges korpusz, hanem egy közbülső állomás, amit bővíteni lehet, és mondjuk egy évtized múlva ismét kiadni, egy bővebb kötetben immár kemény fedéllel, és vaskosabb könyv formátumban.

Dr. Mészáros Zoltán (2026. február)