A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Bodor Anikó halálhírére
2010. július 09., 16:46
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bodor Anikó magiszter, zentai népzenekutató, intézetünk kiváló munkatársa, a Délvidéki Népzenei Archívum megálmodója és létrehozója. Temetése hétfőn, július 12-én volt a zentai Felsővárosi temetőben. Előtte 12 órai kezdettel a Városháza dísztermében gyászülésen emlékeztünk a nagyszerű kutatóra és elragadó emberre.
Bodor Anikó halálhírére
Az ének, a zene hűség: hűség otthonunkhoz, múltunkhoz, édesapánkhoz, édesanyánkhoz, történelmünkhöz, anya- és zenei nyelvünkhöz… Ennek a hűségnek volt szorgos gyűjtője, tudós kutatója, lelkes megszólaltatója, népszerűsítője és közvetítője Bodor Anikó népzenekutató, aki egy életre szóló szövetséget kötött a népi művészettel, a népzenével, és aki péntek hajnalban hosszú, súlyos betegség után örökre itthagyott bennünket. 1941. június 15-én született Zentán. 1960-ban a zentai gimnáziumban érettségizett, majd 1969-ig jogi tanulmányokat folytatott Újvidéken és Zágrábban. 1966 és 1972 között zenetudományi-, művészettörténeti- és magyar nyelvi tanulmányainak helyszíne Stockholm és Uppsala volt, ahol zenetudományi diplomát szerzett. Tanulmányait 1976 és 1980 között Belgrádban folytatta, ahol 1984-ben a népzenetudományok magisztere lett. Több mint félszáz tanulmány, nagyobb cikk és népzenei kiadvány (könyv, kotta, lemez) tanúskodik immár lezáruló munkásságáról. Ezek közül a legnagyobb horderejű az öt könyvre tervezett Vajdasági magyar népdalok című sorozata volt, amelyből eddig négy kötet jelent meg (Lírai dalok, 1997; Balladák, betyár- és pásztordalok, 1999; Párosítók, lakodalmasok, szerelmi dalok, 2003; Énekes népi gyermekjátékok, 2008). Szerkesztésében készült el a Daloló vajdasági fiatalok és a Vajdasági élő magyar népzene című népzenei lemezsorozat. A Délvidéki Népzenei Archívum létrehozója és gondozója volt.

 
Fél évszázada töretlenül szolgálja a magyar népzene feltárását, terjesztését. Kimagasló tudományos, zenetanári munkássága mellett nagy hangsúlyt fektetett a délvidéki és a magyarországi népzenei csoportok szakmai munkájának segítésére is. A KÓTA-minősítés vajdasági indítását, sikeres kiterjesztését is neki köszönhetjük. Nélküle a Durindót és a Gyöngyösbokrétát el sem tudjuk majd képzelni. Nem csoda hát, hogy legnagyobb hatása közművelődési tevékenységének volt. A népdal és a népzene népszerűsítése, megszerettetése, őrzése és ápolása terén a Kárpát-medence egyik legkiválóbb és legönzetlenebb népművelőjét tisztelhettük személyében, aki fáradhatatlan volt abban is, hogy szűkebb és tágabb pátriánkban minél gyakrabban teremtsünk nyilvánosságot mindazoknak a lelkes öntevékeny fiataloknak és felnőtteknek, akiket a magyar népdalban, néptáncban és népzenében rejlő, ihlető értékek felfedezésének igénye fog össze, s akik e néphagyományból elsősorban azokat az értékeket keresik, amelyek a mai életet is szebbé, élhetőbbé és gazdagabbá tehetik megőrizve annak egy magasabb szinten, fejlettebb formában megvalósuló közösségi szellemét.
 
Vallomása szerint: „A népdal ma már nem termelődik újra, de a nagy zeneszerzők műveihez hasonlóan ránk maradt mint őseink öröksége, mint az egyén és a közösség egészséges egyensúlyából született műalkotás, és ez számunkra is eszköz az érzelmek viharai ellen. Nem csupán megbecsült művészi érték, hanem használati tárgy is, mely a közös éneklés és összetartozás örömét szolgálja.” Ez az igény pedig továbbra is bennünk él, „mert – ahogyan Andrásfalvy Bertalannal együtt ő is hirdette – a dal szükségletből születik; az emberi lélek egészségének biztosítéka. Nem műsor vagy szórakozás, hanem elemi igény, kenyér a lélek számára.” Köszönjük ennek a felénk nyújtott mindig friss kenyérnek a tápláló melegét, testet, lelket vidító és építő énekét és erejét! Kedves Anikó, nyugodjon békében!
Hajnal Jenő