A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A délvidéki magyar színjátszás napja
A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye
2011. október 28–29. 17:00, Soltis Lajos Stúdió, Jadran színpad, Szabadka
A délvidéki magyar színjátszás napja
A délvidéki magyar színjátszás napja méltán nevezhető a legrangosabb vajdasági színházi ünnepnek. Erről a napról első alkalommal még szerény keretek között emlékeztek meg a szabadkai Népszínház Kamaratermében, 2001. október 29-én Balázs Béla Boszorkánytáncának 1945-ös bemutatója tiszteletére. Azóta vajdasági rangú ünneppé nőtte ki magát, amely egyaránt örömnap a hivatásos színházakban és az amatőr társulatok körében is.

A délvidéki magyar színjátszás napja központi ünnepségének helyszíne azóta is a szabadkai Népszínház, ahol hagyományosan közel egyhetes rendezvénysorozat csoportosul a Pataki Gyűrű-díj gálaestje – az előző évad legkiemelkedőbb vajdasági magyar színészi alakítás díjának átadása – köré. A vajdasági magyar szerzők színházi jellegű könyveinek bemutatói, színházi jellegű tárlatmegnyitók, az Újvidéki Színház valamint a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója díjnyertes előadásának vendégjátéka, koszorúzások, és nem utolsó sorban ekkor rendezik meg a Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházát is. Itt a vajdasági szakma eminens képviselőin túl rendszerint vendégül látnak magyarországi kritikusokat, rendezőket, dramaturgokat is.

Ez az ünnep tehát egyetemes fontossággal bír a délvidéki színházkultúra ápolása, népszerűsítése és fejlesztése tekintetében. Új szerzőket avatnak, színpadra léphetnek a fiatal, kezdő színészek illetve a növendékek, ugyanakkor a nyugalmazott és a külföldre szakadt pályatársak is, valamint megemlékeznek az elhunytakról. Meghitt és egyúttal emelkedett hangulatú ünneplés, amely méltó rangot ad a vajdasági magyar színjátszásnak.

A Kortárs Vajdasági Szerzők Felolvasószínházát első alkalommal 2004 októberében szervezte meg a Magyar Társulat azzal a céllal, hogy ösztönözzék a vajdasági magyar drámaírást.

Ez a kezdeményezés ma már hagyománnyá vált, vagyis azóta minden évben két friss vajdasági magyar drámát mutatnak be.

A Felolvasószínházat a Drámapályázat előzi meg, és az erre beérkezett munkákból választanak ki kettőt, amelyet hivatásos színészek (a Népszínház Magyar Társulata, a Kosztolányi Dezső Színház, az Újvidéki Színház és a Gyerekszínház művészei) mutatnak be. A felolvasások megrendezésére túlnyomórészt hivatásos rendezőket kérnek fel.

A felolvasásokat követően minden alkalommal vitaestet tartanak, amelynek moderátora egy neves rendező, dramaturg, drámaíró vagy kritikus. A meghívott vitapartnerek között – a vajdasági szakma eminens képviselőin túl – számos külföldi elismert szakember is részt vesz, de a dramaturg céh valamint a kritikusok céhének elnökei kivétel nélkül, minden alkalommal részt vesznek az eseményen.

A Felolvasószínháznak köszönhetően 2010-ig több mint 50 vajdasági magyar dráma született, amelyből eddig 14 került színpadra a Népszínházban.

Részletes program (2011)

Október 28., péntek, Soltis Lajos Stúdió
17 óra: A Kortárs Vajdasági Szerzők VIII. Felolvasószínháza. 1. rész
Szegedi Szabó Béla: Encián. Rendező: Lénárd Róbert. Asszisztens: Úri Attila. Akik előadják: Czumbil Orsolya, Gombos Dániel, Vörös Imelda, Sirmer Zoltán, Péter Ferenc, Vicei Natália, Pesitz Mónika, Körmöci Petronella, Török Arnold, Ralbovszki Csaba.
18 óra: Faragó Árpád Emberek, események című kötetének bemutatója. A kötetet bemutatja a kiadó, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Közreműködik Hajnal Anna és Gondi Martina.
19 óra: A Kortárs Vajdasági Szerzők VIII. Felolvasószínháza. 2. rész
Sándor Zoltán: A tor. Rendező: Mezei Kinga. Asszisztens: Engi Georgina. Akik előadják: Gál Elvira, Szilágyi Nándor, Szirácky Katalin, kkalmár Zsuzsa, G. Erdélyi Hermina, Pámer Csilla, Kovács Nemes Andor, Mácsai Endre, Baráth Attila.
20 óra: A Kortárs Vajdasági Szerzők VIII. Felolvasószínháza. 3. rész. Vitaest. Moderátor: Telihay Péter.

Október 29., szombat, Jadran színpad, Jadran foyer
19.30 óra: Az Újvidéki Színház vendégjátéka. Frank L. Baum – Zalán Tibor: Óz, a nagy varázsló.
21.30 óra: Színek háza. Kiállítás a Népszínházat támogató képzőművészek alkotásaiból
22 óra: A X. Pataki Gyűrű-díj gálája.