A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
XXXVII. Durindó és L. Gyöngyösbokréta
A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvénye
2013. június 8–9., Gombos
XXXVII. Durindó és L. Gyöngyösbokréta A XXXVII. Durindó és az L. Gyöngyösbokréta Fesztivál a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléje.

A Fesztivált az idén az ötvenedik alkalommal megrendezésre kerülő Gyöngyösbokréta jegyében szervezzük meg így tisztelegve hagyományainkat éltető közösségünk állhatatossága előtt.

A Fesztiválra mindkét kategóriában olyan szólisták és együttesek benevezését várjuk, akik, illetve amelyek magyar népzenei, illetve néptánc kincsünkből meritenek, és műsorukat legkésőbb április 30-áig nyilvánosan bemutatják.

A benevezés határideje 2013. március 31.


Képgaléria
Gombosi képek
A gombosi Szent László király római katolikus templom (fotó: Nagy Róbert)
A gombosi Szent László király római katolikus templom (fotó: Nagy Róbert)
Ünnepi viseletben
Ünnepi viseletben
Gombosi gyerekek népviseletben (fotó: Nyers Lehel)
Gombosi gyerekek népviseletben (fotó: Nyers Lehel)
Színpadra érve (fotó: Nikola Lučić)
Színpadra érve (fotó: Nikola Lučić)
Gombosi tánc (fotó: Nikola Lučić)
Gombosi tánc (fotó: Nikola Lučić)
Felvonulás gombosi módra (fotó: Nyers Lehel)
Felvonulás gombosi módra (fotó: Nyers Lehel)

Letölthető dokumentumok
2013_dgy_musorfuzet_borito.pdf   (2.91 MB)   FileType
20._gombos-cimer.jpg   (27 kB)   FileType
meghivo-web-hu-2.jpg   (127 kB)   FileType