A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A mindig lelkesedő diák
2013. május 15., 19:08
IN MEMORIAM KORICA MIKLÓS

Egy fénykép (úgy hiszem, Dormán Lászlóé) van előttem 1970 áprilisából: a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének óbecsei gálaműsorán készült a díjazottak egy csoportjáról. A sok diáklány közül egy fekete hajú fiú tűnik ki – Korica Miklós. Az örökmozgó, villogó szemű középiskolásra akkor figyelhettünk fel, hiszen a KMV beszédművészeti részében háromszor is díjat nyert, egy-egy alkalommal versmondásért, prózai szöveg tolmácsolásáért, s végül a legjobb színészi alakításért, amelyet a kanizsai középiskolások társulatának előadásában nyújtott. Ekkor ismerkedtem meg vele, ami azért is könnyen ment, mert rendkívül nyitott, barátságos és közlékeny fiú volt, a művészetekért lelkesedő fiatalok társaságában mindig a középpontban. Akkor már tapasztalt amatőr színésznek számított, hiszen évek óta tagja volt Koncz István legendás kanizsai „színészneveldéjének”. Tetszett viszont, hogy a sok kezdő diákszínjátszóval ezt nem éreztette, hanem teljesen beleolvadt a Vajdaság sok városából összejött diákseregbe, egyike volt a jókedvű, vitatkozó és egymást ugrató ígéretes fiataloknak. Ugyanakkor a fellépése előtt szinte remegett a szája széle, annyira izgult a sikerért.

A KMV után szem elől vesztettem, megkapta ugyanis a Szabadkai Népszínház ösztöndíját, és felvételt nyert Budapesten a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Várkonyi Zoltán osztályában együtt tanult Jónás Gabriellával, akivel ettől kezdve összefonódott az életük, a pályájuk. Diplomázás után 1974-ben hazahozta a feleségét, és mindketten a szabadkai társulat tagjai lettek. Attól kezdve rendszeresen találkoztunk, mert az Újvidéki Televízió forgatócsoportja éveken át ott volt az akkoriban a Virág Mihály és ifjabb Szabó István rendezők által fémjelzett minden előadás főpróbáján, bemutatóján. Tanúja lehettem a kibontakozásuknak, és beszélgetéseink során gyakran elismerően hallgathattam, milyen alaposan boncolgatták a szerepüket, Miklós a tőle megszokott diákos hevességgel, Gabi visszafogottabb érveléssel. Néhány színdarab (pl. a Kaukázusi krétakör) után megkapták a nagy lehetőséget, és éltek is vele, hiszen a Rómeó és Júliával szinte berobbantak a színházi életünkbe, egyszerre a nézők kedvenceivé váltak. A nevezetes erkélyjelenettel ők is szerepeltek az Újvidéki Televízió első ifjúsági műsorában 1975. december 17-én, és kedves emlékem, hogy Miklós akkor is „lobogott”, s nagy izgalommal örült annak, hogy részese lehet valami újnak.

Ezután sokáig a jóképű hősszerelmes szerepeit kapta, de a Népszínház emlékezetes klasszikus időszakában később a legkülönfélébb jeles karakterszerepekben is dúskálhatott, sikerrel játszott klasszikus és modern darabokban, tragédiában és vígjátékban egyaránt. Főszerepek sorát alakíthatta: Galícia, Út a paradicsomba, Angyal szállt le Babilonba, Antigoné, A varázsló kertje, Negyven gazfickó meg egy ma született bárány, Koldusopera... Mellesleg, sokszor láttam fellépés előtt, és mindig elcsodálkoztam azon, hogy annyi sikeres bizonyítás, akkora tapasztalat ellenére mégis milyen hihetetlen módon izgult – akárcsak az a diák, akit annak idején megismertem.
A Népszínház társulatát szétdúló időben a feleségével együtt ők is vándorbotot fogtak, és dolgoztak Kassán, Egerben, Gyulán, Kisvárdán. Miklós Egerben a többi között a Kakukkfészek, a Bánk bán, a Diótörő, az Anna Karenina előadásokban játszott. Kassán megrendezte Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című kamaradrámáját. Azután hazahúzta őket a szívük, de a régi színházban valahogy megritkultak a lehetőségek.

Miklós az Újvidéki Színházban tündökölt még a Tóték őrnagyaként, meg az Egy lócsiszár virágvasárnapjának Kohlhaas Mihályaként. Pályája során az Újvidéki Művészeti Akadémián docensként 10 évig színészmesterséget tanított. Számos hazai és nemzetközi filmben is szerepelt. A Vajdasági Hivatásos Színházak Találkozóján a legjobb férfi főszerep alakításáért háromszor nyert díjat.

Riporterként utoljára 2011 januárjában készítettem velük egy félórás műsort a Rómeó és Júlia 35. évfordulója ürügyén. Miklós akkor elmondta, hogy végső soron elégedett lehet, hiszen káprázatos szerepek tömkelegét kapta a sorstól. Ugyanakkor rezignáltan mondta, hogy még reménykedik ugyan, de bízni már nem nagyon tud abban, hogy visszakerül még a színpadra.

Hiszem, hogy sokunk nevében köszönhetem meg neki (számomra mindig az egykori lobogó KMV-s diáknak) a sok-sok szép színházi élményt. – Kartag Nándor

(Magyar Szó, 2013. május 14.)